Csillagtúrán Hiperkarmáékkal és Sziámival

2024/04/02  ·   Lemezbemutató   ·  Lenti Barnabás

Amióta megjelent Müller Péter Sziámi és Bérczesi Róbert 12 dalos, új közös lemeze, a CSILLAGTÚRA, próbáltam időt szakítani arra, hogy meghallgassam az elejétől a végéig. Erre nincs is kiválóbb alkalom, mint egy tizenkét órás busz út, ami alatt még a cikk is megszületik róla.

Fotó: Kirschner Péter/FB

Az úgy kezdődött, hogy megszerettem Sziámi dalszövegeit. Amióta pedig tudom, hogy együtt dolgozik a Hiperkarmával, azóta őket is hallgatom. Bérczesi Róbert és Sziámi egyébként már kiadtak két lemezt Sziámi járvány alatt született „napidalaiból”, sőt koncertet is tartottak, amelyen kizárólag ezeket a dalokat játszották. Több akkor még az addigi lemezeken nem jelent meg, részben ezt pótolja a Csillagtúra album.

A Csillagtúra rögtön frappáns nyitása a lemeznek (különösen ha éppen buszon ül az ember), amely látszólag egy utazásról (akár turné jellegű utakról) szól, ám ha figyelmesek vagyunk észrevehetjük, hogy előrevetíti az egész album koncepcióját. A dalok ugyanis csillagtúrában járják körül az élet legfontosabb állomásait.

A Jó kis illúzió című dalban például kapásból kiderül, hogy a hosszú élet titka a kalitkába zártság, az élet maga pedig egy szép illúzió. Több dal fő motívuma a párkapcsolat vagy éppen annak válságai: a szakítás, a magány és a bizonytalan közös jövő. Bár nem minden dal mondható pozitív hangvételűnek, az üzenet valahogy mégis a szeretet fontossága. A halál, az elmúlás már Sziámi Szeretetszédelgő lemezén is előkerült, a Kisszoba című dalban pedig szegről-végről az öngyilkosság lehetősége is felmerül.

Az egyik legmeghatóbb dal Az én apukám címet viseli, amelyet vélhetőleg Müller Péter (Sziámi nevelőapja) ihlette. Ugyanakkor ebben is szóba kerül az elmúlás egy bölcs perspektívából vizsgálva.

Az album tökéletes konklúzióját az utolsó dal adja meg, amelynek helyszíne egy kocsmai söntés. Talán nem véletlen, hiszen sokszor valóban itt születnek a legnagyobb bölcsességek. A dalban kiderül, hogy a két szereplő találkozása semmiképp sem véletlen. Mondhatjuk úgy is, hogy egy „fatális miegymás”. Ez valahogy így van minden találkozással, nemde?

Sziámi dalszövegei tehát továbbra is csodálatosak, a Hiperkarma zenéje pedig tökéletesen illeszkedett az én utazásom hangulatához is. Elmondhatom, hogy az út alatt háromszor is végighallgattam, így pedig az idő is hamarabb telt és elgondolkodnivaló is akadt.

A lemezbemutató koncert április 19-én lesz az A38-on.

Csillagtúra, Hiperkarma, Bérczesi Róbert, Müller Péter Sziámi

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek