Három számos EP-vel jelentkezett a The Bluebay Foxes

2017/11/30  ·   Lemezbemutató   ·  Labancz Andrea

Waste címmel megjelent a budapesti illetőségű indie-rockban utazó The Bluebay Foxes első EP-je, mely összesen három dalt tartalmaz.

Fotó: The Bluebay Foxes facebook

The Bluebay Foxes 2015-ben alakult, de csak 2016 áprilisában debütált. A banda hozza a klasszikus rockfelállást, a maga 4 tagú összeállításával. Főként indie-rockot játszanak, de merítenek a brit gitárzenéből és Amerika déli államaiból származó rockzenéiből is.  Többször felléptek már az A38 Hajón, a Dürerben, a Kuplungban, a Barba Negra Trackben és az Akvárium Nagyhalljában is. A zenekar különdíjas lett az Éter tehetségkutatón, és közönségdíjat kapott a Müpa Garázsband versenyén, idén összel pedig bekerültek az ex-CsTP most már Hangfoglaló néven futó program induló előadókat támogató alprogramjába.

Eddig két single-t és egy kétszámos live session-t jelentettek meg, most pedig rajongói nyomásnak engedve jelentették meg első saját EP-jük, Waste címmel.  A csapat a téli időszakban sem tétlenkedik, vendégzenekarként számos városban koncerteznek majd, a fővárosban pedig december 29-én lesznek láthatóak Frenk Akváriumos lemezbemutató buliján.

The Bluebay Foxes, Hangfoglaló Program

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek