Isten hozott - Lemezbemutatóra készül az Exotic zenekar!

2017/12/04  ·   Lemezbemutató   ·  Labancz Andrea

Nem áprilisi tréfa! Valóban visszatért a 80-90-es évek egyik legkedveltebb hazai együttese az Exotic, akik vadiúj albumukat mutatják be a nagyközönségnek 2018. április elsején az Akvárium Klubban.

Fotó: Exotic facebook

Az Exotic története tulajdonképpen 1986-ban kezdödőtt, amikor az Aorta Tehetségkutató Fesztiválra – amely akkor a mai Megasztárhoz hasonló jelentőséggel bírt, és amelyre 600 zenekar jelentkezett – a Tabár testvérek (István és Zoltán),  akkor még zenekar híján, vették a bátorságot és beneveztek.

Az első elődöntőben csatlakozott a csapathoz Csík István és Vilmányi Gábor, közös tevékenységük eredménye az elődöntő második helyezése lett, amivel továbbjutottak a középdöntőbe. A középdöntőben a csapat tovább erősödött Sipos F. Tamás énekessel. A végeredmény egyenes úton a döntőbe kerülés volt. A salgóbányai táborban a döntő elsöprő sikert hozott a zenekar számára, melynek fődíja egy rádiófelvétel volt.

A Magyar Rádió 22-es stúdiójában felvették a győztes dalt, ami Hiába provokál címen egy teljesen új hangzásvilágot hozott a hazai pop-rock világba. Németh Alajos, a Bikini basszusgitárosa felfigyelt a csapatra, beajánlotta őket kiadójukhoz, a Hungarotonhoz.

1987-ben megjelent az első kislemez, rajat két olyan dallal, amely országos népszerűséget jelentett a csapat számára (24/24 és Ő csak ül).

1988-ban megjelent a zenekar első albuma Holdfénytánc címmel, amin a címadó dalon kívül olyan slágerek szerepeltek, mint a Nézz rám tizedes!, Szolid árak, forró vágyak (Interpop Fesztivál), valamint az Ébresztő, Paganini! Az első lemez több, mint 60 ezer példányban fogyott el, az igazi sikert mégis a második album megjelenése hozta a csapat számára.

Igazi poptörténelmi pillanat volt a Trabant című dal rádióba kerülése. Ezt a dalt gyakorlatilag 1990-től a mai napig rotációban játszák és a mai tinédzserek számára is ismert sláger. A lemez egy hónap alatt bearanyozódott, majd a következő évben az akkori egyedülálló díjkiosztón, a Pop Meccs Gálán szinte minden díjat elnyert.

A harmadik albumra a zenekar western ruhába öltözött, és az egész lemez hangvételét, szövegvilágát e világ köré próbálta hangolni. Feldolgozták a Felkelő nap háza című tradicionális népdalt, de a lemez igazi slágere a Bányászdal lett, ami igazából paródiának indult.

A harmadik lemez megjelenését követően a csapatból kivált Vilmányi Gábor, aki a Manhattan tagja lett, valamint évközben Csík István is távozott. Helyükre Vámos Zsolt (gitár) és Vermes László (dob) került.

A negyedik nagylemez Go-Go Amerika! címmel jelent meg, jellegzetes Exotic-os irónikus hangvétellel. Ezt követte még egy válogatáslemez a legjobb dalokból, majd a zenekar 1993-ban felfüggesztette működését.

Az Exotic énekese, Sipos F. Tamás szólókarrierbe kezdett, első három lemeze platinalemez lett, és olyan ismert dalok szerepeltek cd-in, mint a Nincs baj, baby! vagy a Buli van a parton.

2002-ben Lagzi Lajcsi az akkori Dáridó című műsorba meghívta az Exoticot, amelyre ők egy rövid vonakodás után igent mondtak. Az emlékezetes ausztriaz felvétel az utolsó negyedév legnézettebb Dáridója lett. A zenekar ekkor határozta el, hogy újra összeáll és vállal fellépéseket. 2004. szeptember 9-én Budapesten a Petőfi Csarnokban nagy sikerű koncertet adott, amelyről DVD is készült.

Néhány éve a csapatban támadt némi feszültség, amikor Sipos F. Tamás a bandatagokkal való egyeztetés nélkül vállalta el a Republic zenekar elhunyt frontemberének megüresedett helyét. Akkor úgy tűnt, ez az Exotic végét is jelentheti. Tamás számára a republicos kirándulás – sajnos vagy szerencsére, ezt ki-ki döntse el maga – nem tartott sokáig, a csapattársak pedig úgy tűnik hajlandók voltak túllépni az ügyön, így idén október végén teljes békességben sikerült megjelentetni az Exotic vadiúj abumát.

A dalokkal kapcsolatban annyit érdemes tudni, hogy valójában még 30 évvel ezelőtt születtek, de akkoriban külböző okok miatt nem kerülhettek fel a lemezekre, így adott volt a lehetőség, hogy most előkerüljenek a fiók mélyéről.

Exotic, Akvárium Klub, Isten hozott

 

 

Szólj hozzá!


Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Jazz egy Balaton-felvidéki patak partján, összművészeti kalandozás az Ormánság falvaiban, majd négynapos rock and roll házibuli Alsóörsön:...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz kapcsolt szlogen a „Mindannyian mások vagyunk” volt, mi hozzátennénk ugyanebből a dalból a fotón idézett sort is.

Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7 30 évére

Egy újabb jubileumi koncerten tombolhattunk a szombat esti forróságban a Budapest Parkban. A magyar alter egyik legszórakoztatóbb zenekara idén ünnepelte (kb.) 30. évfordulóját. Ennek apropóján régi és még régebbi tagok, valamint meglepetésvendégek lepték el a színpadot, megidézve tova szállt fiatalságunk darabkáit.
Új koncertek