Józsi az Akváriumba megy

2023/02/07  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

A Kelemen Kabátban Józsi című albuma tavaly jelent meg és ahogy azt Horváth Boldi mondta, életük legszemélyesebb lemeze lett. A dalokat egymás után mutatták be a rajongóknak, amelyeket egy csokorban február 10-én hallhat a közönség először élőben az Akváriumban, ahol a Hősök és JumoDaddy lesznek a vendégeik.

Józsi az Akváriumban

„A Józsi album segített feldolgozni életem eddigi legszarabb időszakát" – mesélt erről Boldi korábban –  „...rengeteg ihlet és ötlet jött belőlünk... ezt a rossz időszakot is fel tudtuk dolgozni dalok formájában... – mondta.

Boldi gyerekkori szerelmét kereste a Takács Nóra című dalban, a Nem tudomban egy elmúlt szerelem számára legszebb pillanatait idézte fel, az album első dala, az Ez még az ördögé pedig többek között azért is jelentős, mert a Hősökkel készítették, akik a lemezbemutató koncert vendégei lesznek JumoDaddy mellett, aki egy dj-szettel izzítja majd a hangulatot a buli előtt.

 

Kelemen Kabátban, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek