Megjelent a godfater első lemeze – Tibuszék májusban adnak koncertet a Barba Negrában

2023/02/22  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

A godfater. 0 című debütáló albumára élőben, javítások nélkül vették fel a dalokat: három saját nóta mellett a zenekar tagjai válogattak a Tibusz múltjához köthető széles repertoárból, többek között hallható rajta az Álljatok meg a Skorpiótól, vagy az egyik legszebb magyar ballada, a Ne szeress, Deák Bill Gyula első lemezéről

Fotó: Molek Csaba

Tibusz, azaz Tátrai Tibor a Kossuth- és Liszt-díjas, valamint Érdemes Művész nemcsak a Tátrai Bandnek volt meghatározó tagja, hanem olyan korszakos bandáknak is, mint a Generál, a Skorpió, a Hobo Blues Band, a Boom Boom vagy a Magyar Atom.

Borlai Gergő lassan kijárhat a világsztár titulus, vagy félezer lemezen játszott már együtt neves hazai és külföldi muzsikusokkal. Mellettük a fiatalabb generációt is toptehetségek képviselik.

Az énekes-billentyűs Szebényi Dani manapság korosztályának egyik legjobb hangja, vezéregyénisége, kétszáznál is több felvétel közreműködője, dalait pedig már 100 milliónál is többen hallgatták meg a különböző streaming felületeken.

Gotthard Mihály gitárosvirtuózban sokan Tibusz méltó partnerét látják, szakmai berkekben ismerik és elismerik, szintén megannyi formációban (többek között az Ocho Machoban) megfordult már.

Kéri Samu a Berklee Egyetem eddigi első és egyetlen magyar basszusgitárosa, a legfiatalabb a társaságban, a zenekari szinten ez az első komoly megmérettetése, játékával kiválóan illeszkedik az igen előkelő társaságba.

Élő koncerteken a hangzást  tökéletesen egészítik ki a vokalista hölgyek, Lengyel Johanna és Hegedűs Bori.

A godfater a közelmúltban telt házas koncertet adott az Akváriumban, s feltehetően nem lesz ez másképp május 13-án, a Barba Negrában sem.

godfater, Tátrai Tibor, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek