Plakátról értesült, hogy már nem nincs benne a zenekarban

2017. január 04.  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

Csörömpölést vállalok címmel különleges lemezt készített Magyar Péter. Az Európa Kiadó egykori dobosának anyagára rockos, dzsesszes és kísérleti felvételek egyaránt felkerültek, a számok többsége tisztán instrumentális, ének nélkül.

Plakátról értesült, hogy már nem nincs benne a zenekarban

Magyar Péter 1982-ben, a néhány hónap után távozott Salamon András helyére került a Menyhárt Jenő által alapított Európa Kiadóba, és megszakításokkal mintegy negyedszázadon át volt tag, a csapat kilenc lemezén működött közre. Aztán amikor a zenekarvezető több mint egy év szünet után 2010-ben ismét életre hívta az Európa Kiadót, már nem ő dobolt, hanem Gyenge Lajos. Menyhárt Jenő az MTI-nek akkor így fogalmazott: "a mostani helyzetben ez volt a mindenki számára legmegfelelőbb megoldás".

"Ma sem igazán értem, mi történt akkor, mert ez persze nem indoklás. Nincs bennem ellenérzés, bár az elintézési mód nem volt igazán fair, miután egy plakátról értesültem, hogy már nem vagyok benne a zenekarban. Ez egy folyamat volt, Jenő valami teljesen újat akart létrehozni, amit nem velem képzelt el. Közben Varga Orsi és Kiss Laci még ott maradt egy ideig az együttesben, de aztán idővel ők is kikerültek. Azt gondolom, hogy a mai Európa Kiadóban fantasztikusan jó zenészek vannak, elég jól is szól az új lemezük. Jenővel magmaradt a jó viszony, bár nem keressük egymást" - mondta Magyar Péter.

A zenész elmondta, hogy az elmúlt években játszott a Müller Péter Sziámi-féle Isolatedben (1981-ben Müller javaslatára került a Kiadóba), fel szokott lépni a Balatonnal, illetve magánórákon dobolással zenére tanítja ifjú tanítványait.

"Egyelőre nem tervezek semmit, örülök, hogy ez a CD megjelent" - jegyezte meg Magyar Péter.

A tizenkilenc szám között stúdió- és koncertfelvételek egyaránt találhatók. A legtöbb darabban Magyar Péter dobol, illetve ütőhangszereken játszik, de akad olyan, amelyikben gitározik, billentyűs hangszereket szólaltat meg vagy basszusgitározik, öt track esetében pedig a hangja is hallható. Ezek közül három hagyományos értelemben vett rockdal (Hol lehet?, Máté, Elfutnék), a nyitószám, a Nem veszett el népdal alapú, A csillagász szerelme pedig vers. A vokális számokat 2016-ban rögzítették a Studio Lilyben, az ének nélküli szerzemények korábbiak, van közöttük három évtizeddel ezelőtti is.

"A nyolcvanas évek közepén az Európa Kiadó mellett a Trabanttal is zenéltem, akárcsak Másik János billentyűs, aki egy elmaradt koncert után odajött, hogy csináljunk valamit kettesben. Ebből alakult ki a Másik János-Magyar Péter duó, az akkori dolgainkból is hallható néhány ezen a lemezen" - tette hozzá Magyar Péter.

A Csörömpölést vállalok című CD-n közreműködők között van például archív felvételről Xantus János, a négy évvel ezelőtt elhunyt filmrendező (ütőhangszeren játszik az egyik számban) vagy Szemző Tibor zeneszerző, aki basszusfuvolán hallható a nyitószámban. Az Európa Kiadó két másik tagja, Kirschner Péter gitáros és a már emlegetett Gyenge Lajos dobos is szerepel az anyagon.


 

 

Szólj hozzá!


Cotton Eye Joe Komáromba megy

Cotton Eye Joe Komáromba megy

Az amerikai folk legendás alakja, Cotton Eye Joe lesz a 18. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál „díszvendége”. A Rednex látványos show-val...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Toto Cutugno csiszolatlan gyémántra bukkant, el is hozza Budapestre magával

Toto Cutugno – díszvendégként vagy zsűritagként – mindig jelen van a Sanremoi Fesztiválokon. Az idei Sanremoi Young Fesztivál nagy felfedezettje a csupán 16 éves Eden Lorenna: amint felcsendült  a hangja, Toto Cutugno rögtön tudta, hogy egy csiszolatlan gyémántra lelt. A verseny után azonnal felvette a kapcsolatot Edennel, és...

Ismét Budapesten az IL VOLO – az Arénában ünneplik 10 éves karrierjüket az olasz világsztárok

Tavaly megígérték, idén teljesítik: nagy sikerű koncertjük után ősszel visszatérnek Budapestre az IL VOLO tagjai. A klasszikus és pop-zene határait feszegető, tíz éves jubileumát ünneplő együttes szeptember 29-én a Papp László Sportarénában ad koncertet.

50 év, 25 zenész, 1 színpad: Vámos Zsolt-jubileum az Analógban

VÁMOS ZSOLT – "50 ÉV Lélekjelenlét" címmel szülinapi koncert lesz április 25-én az Analog Music Hall-ban, ahol az ünnepelt mellett 25 zenész lép fel együtt és egymás után.

Wolf Katitól a Rolling Stones-on át Vivaldiig: itt a margitszigeti szökőkút műsora!

Péntektől ismét működik a margitszigeti zenélő szökőkút. A szökőkút ezer négyzetméteres medencéjét 227 színes lámpa világítja meg – s közben zenél, csak zenél...
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek