Repeszt az Analog Balaton új lemeze

2024/10/27  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

Az Analog Balaton REPEDÉS című anyaga a hivatalos "album Top 40 slágerlista" 19. helyén debütált. A 9 dalos lemezen 5 vadonatúj szerzemény is szerepel, amikben megjelenik a kiégés, feldolgozzák a duó évtizedes barátságát, sőt, még a mentális problémák műtéti úton való eltávolítása is terítékre kerül bennük.

Fotó: Martin Wanda

A 2017 óta aktív Analog Balaton kétségkívül az egyik legnépszerűbb elektronikus zenei formáció hazánkban. A Budapest Parkot évek óta közel telt házra hozzák, miközben az összes fontosabb fesztivál és vidéki klub színpadain is megfordulnak.

Az Analog Balaton története sok szempontból érdekes - a srácok úgy tudtak egyre nagyobb közönséget építeni, hogy sokáig nem is jelent meg egyetlen lemezük sem. A 2021-es LENT aztán nem csak a hallgatók, de a szakma körében is sikert aratott. Ezt követte 2022-ben a Csússz le című négyszámos EP, aminek a most megjelenő lemez egyfajta kiegészítése és lezárása. Saját bevallásuk szerint hasonló témakörökből indultak ki, mint az előző anyag esetén, csak kevésbé befelé forduló lett a végeredmény. Így tulajdonképpen úgy készítettek egybefüggő, koherens lemezt, hogy a dalok megírása között több mint két év telt.

Az új album munkálatairól Zsuffa Aba a következőképp mesél:

“Sokan azt gondolják, hogy egyszerűbb a folyamat azért, mert ketten vagyunk, de szerintem valójában sokkal hosszabb az egész. Kevesebb ember ötletei, véleménye van benne, ezért minden egyes részért sokkal többet kell küzdeni. Rengeteg demot írtunk az elmúlt időszakban, és ezekből Ákossal nagyjából egy hónapon keresztül csak azt válogattuk, hogy mit szeretnénk rátenni a lemezre.”

A kilencszámos albumon közreműködők is felbukkannak, bár ha valami, ez aztán tényleg nem tudatosan alakult így. A korábban megjelent dalokban, mint a Csússz le és a Pupilla, 6363 és az Elefánt frontembere, Szendrői Csaba is szerepel. Mindketten spontán csatlakoztak a felvételekhez, és ha már ott voltak, hozzátették a magukét a dologhoz. Ezen kívül az új dalokban a 30Y dobosa, Beck Zaza is feltűnik.

“Sokat találkoztunk a nyáron a 30Y-nal különböző fesztiválokon, és kialakult egy oda-vissza működő barátságos légkör. Nemrég Zaza lehívott minket Pécsre, a fele nagyjából lógás-haverkodás volt, a másik fele meló és kreatívkodás. Beck Zoli is odaadta a pedáljait, gitárjait, megmutatta az erősítőket, azokkal is lehetett bindzsizni, úgyhogy végül egy steel gitárszóló is felkerült az anyagra” - mondta el Aba.

"Fontos, hogy a folyamatok végén külső embereket vonjunk be, akik segítenek a döntéshozatalban, ilyen például produceri munkában Dexter és Horváth Atish. Zaza szerepe ezért is volt fontos: megmutattuk neki a demókat, és közösen jammeltünk. Így a végére tulajdonképpen már majdnem olyanok voltunk, mint egy klasszikus értelemben vett zenekar” – tette hozzá Vörös Ákos.

Az elmúlt két évben tehát külső szemmel is láthatóan sokat változott az Analog Balaton, mint produkció, és bennük is rengeteg dolog formálódott át. Mindeközben nagy erősségük, hogy szövegeikkel a pillanatnyi lelki állapotukat, az adott életszakaszukat idézik meg, amihez a közönség könnyen csatlakozni tud.

Aba erről őszintén mesél:

“Másban vagyok, mint a LENT idején, és eredetileg úgy terveztem, hogy ez a Repedés szövegeiben is megjelenik, de végül nem így alakult. Az egy dolog, hogy te elhatározol valamit, és az egy másik, hogy amikor ténylegesen leülsz szöveget írni, akkor végül milyen sorok gurulnak ki. Az életem jelentősen átalakult, viszont még viszonylag sok emlékem van az életmódváltásom előttről, amik a mai napig rányomják a bélyegét a közérzetemre. Úgyhogy ez még bőven benne van ebben az anyagban. Tiszta életet élek, de még mindig egy kibaszott roncs vagyok.”

A Repedés című anyagnak tehát legalább olyan kalandos, sokszor kesze-kusza története van, mint annak idején a LENTnek volt, és tökéletes lenyomata az Analog Balaton elmúlt 2-3 évének.

A duó a teltházas Barba Negrás lemezbemutató után országos turnéra indul, legközelebb Békéscsabán láthatjátok-hallhatjátok őket november 16-án, a többi koncertről itt találtok infót.

Az albumot itt hallgathatjátok meg.

 

Analog Balaton, repedés

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek