Új EP-vel és egy különleges turnéval köszönti az őszt a Margaret Island

2023/09/14  ·   Lemezbemutató   ·  Lenti Barnabás

Az Idegszálaival EP a Margaret Island október 14-én kezdődő, „Szabadon szép a tánc" elnevezésű nyolcállomásos turnéjának előfutára, melyben a zene mellett a mozgásművészet is központi szerepet kap a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével, ráadásul Viki is táncolni fog.

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Zenészbarátok, költők gondolatainak és népdalfeldolgozásoknak adtak új zenei köntöst Idegszálaival (A végső türelem is idekötöz) című EP-jén a Margaret Island tagjai, akik az alkotási folyamat közben kiléptek a komfortzónájukból is.

„A szerzeményeink általában egy zenei ötletből, dallamból születnek, ritkán dolgozunk kész szöveggel. Most azonban mind a négy szám esetében ez történt" – meséli az együttes gitárosa, Füstös Bálint.

„Néha mások gondolatain keresztül kerülhetünk közelebb önmagunkhoz" – teszi hozzá az énekesnő, Lábas Viki, aki szerint a most megjelenő anyag készítése lehetőséget adott nekik az önreflexióra is.

„A saját megéléseinket és az upliftingebb számainkat a tizedik születésnapunk kapcsán megjelenő stúdiólemezünkre tartogatjuk a jövő évre" – ígéri.

A címadó felvételben például Csoóri Sándor Idegszálaival a szél verséből emeltek ki és ollóztak össze részleteket, gondolatokat,

az Esti sugárkoszorú Tóth Árpád azonos című versének megzenésítése,

míg a Fúvom az énekem Viki egyik kedvenc somogyi népdalának feldolgozása, melynek hangulata azonnal magával ragadta a csapatot.

A Zabolátlan szövegét és dallamát pedig Palya Beától kapták ajándékba, akivel korábban együtt adták elő A rab gólyát a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

„Alig vártuk, hogy végre megjelenjen ez az EP, az egyik legelgondolkodtatóbb és legmélyebb anyagunknak tartom. Figyelem, ez komoly lesz és mélyre megy" – "figyelmeztet" mindenkit Viki.

A „Szabadon szép a tánc" összművészeti produkció nem csak a Szegedi Kortárs Balett közreműködése miatt érdekes, hanem azért is, mert Lábas Viki is megvalósíthatja egy régóta dédelgetett álmát: táncra perdül a színpadon. A koncertre ismert és kevésbé ismert dalokkal készül a zenekar, ezek közül néhány teljes áthangszerelésre kerül, így a produkció valóban nagy kihívás a zenekar életében.

„Most már elárulhatom, imádok ezekre a felvételekre táncolni, szeretem azt a koreográfiát, amit a Szegedi Kortárs Balett társulatának tagja, Czár Gergely álmodott meg hozzájuk. A tánc segítségével még színesebben tudjuk kifejezni az érzéseinket."

A Margaret Island egyre magasabbra teszi a mércét és egyre messzebb kerül az ún. mainstream-től, ami talán nem is baj, főleg, ha egy olyan minőségű produktumot tesz a közönség elé, mint ez a kislemez, amely mind hangulatában, mind tempójában eltér mindattól, amit eddig a formációról tudtunk.

Reméljük, hogy ez a tendencia folytatódik a tizedik születésnapon is!

A kislemez hanganyagát először szeptember 21-én mutatja be a zenekar a Trafó Házban tartandó koncertjén.

Turnédátumok és jegy a csatolt esemény adatlapján!

Margaret Island, turné, Szegedi Kortárs Balett

 

 

Szólj hozzá!


BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek