Újra megjelent a Forever Young

2019/03/27  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

Újra megjelent a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb poplemeze, az Alphaville együttes Forever Young című anyaga. Az eredeti kiadás 35. évfordulójára kijött, újramaszterelt album ezúttal ritkaságokkal, kislemezekkel, demókkal, dokumentumfilmmel is elérhető.

 Újra megjelent a Forever Young

Az 1982-ben alakult német szintipop zenekar rögtön első stúdiólemezével nagyot dobott: az 1984-ben kiadott Forever Young megjelenésekor kétmillió példányban kelt el világszerte, a címadó dal a nyolcvanas évek talán legnagyobb popslágere volt.

Az eredeti lemezen tíz dal szerepelt, a Forever Young mellett olyan további rádiós sikerek, mint A Victory of Love, a Big in Japan, a To Germany With Love, a Sounds Like A Melody és a The Jet Set. A korong zenei anyagát az Alphaville akkori három tagja, Marian Gold énekes, valamint a két billentyűs, Bernhard Lloyd és Frank Mertens szerezte, a szövegeket Gold írta. Az album hat európai országban szerepelt a Top 20-as listán, érdekes módon a brit és az amerikai listán nem sikerült áttörnie.

A Magyarországon a Magneoton/Warner terjesztésében kapható lemez három formátumban is elérhető: 180 grammos bakeliten, két CD-s csomagolásban, valamint a vinylt, három darab CD-t és egy DVD-t tartalmazó super deluxe változatban – utóbbi limitált példányszámban jelent meg.

Az első CD az egykori album újramaszterelt verziója, a második korongon egyedülálló különleges változatok, remixek, B-oldalak és 12"-es kislemezek sorakoznak. A harmadik CD tizenhat ritka demót és alternatív változatot, valamint az Alphaville néhány német nyelvű kompozícióját tartalmazza. A DVD-n megtalálható a Never Grow Up - The Story of Forever Young című hatvanperces dokumentumfilm, interjúkkal Marian Golddal, Bernhard Lloyddal, a két producerrel, Colin Pearsonnal és Wolfgang Loosszal, valamint videoklipekkel.

Az Alphaville összesen hét stúdiólemezt készített, és ma is aktív, bár az eredeti csapatból már csak Marian Gold énekes tag. A csapat többször fellépett Magyarországon: 2005-ben a szegedi SZIN-en, 2011-ben az alsóörsi Harley-Davidson Fesztiválon, 2012-ben a rakamazi Hegyalján, 2013-ban a szegedi Déja Vu fesztiválon, 2015-ben pedig a nyolcvanas évek sztárjait felvonultató budapesti fesztiválon, a Puskás Ferenc Stadionban.

Alphaville, Forever Young

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek