13 év után ismét magyar zenekar esélyes a rangos nemzetközi díjra

2019/09/21  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Pénteken este a Reeperbahn Festivalon az ESNS (Eurosonic Festival Noorderslag) stábja nyilvánosságra hozta a 2020-as Music Moves Europe Talent Awards jelöltjeit. A díjat minden évben a holland showcase fesztiválon adják át a kortárs európai zenei életet meghatározó, friss produkcióknak.

 13 év után ismét magyar zenekar esélyes a rangos nemzetközi díjra

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program a zenekar első európai-, és magyarországi, az Apey & The Pea-vel és SONYA-val közös turnéját is segítette. Ennek köszönhetően a Harmed az elmúlt másfél évben 18 európai országban léphetett fel klubkoncerteken és fesztiválokon, ők lettek az első magyar zenekar, amelyik lehetőséget kapott bemutatkozni a brit Tech-Festen, emellett pedig olyan előadókkal koncertezhettek együtt, mint a Meshuggah, a Whitechapel, az Adept, a Bury Tomorrow vagy a Caliban.
A zenekar bemutatkozó nagylemeze 2020-ra várható, és jövő tavasszal is többhetes Európa-turnéra indulnak majd.

A bejelentés értelmében a Harmed a Music Moves Europe Talent Awards Loud kategóriájának jelöltje a Beast In Black nevű finn formáció mellett – amelynek szintén magyar a basszusgitárosa.

Legutóbb magyar zenekarok közül a Heaven Street Seven kapott hasonló figyelmet, amikor 2006-ban a MIDEM és az MTV Europe, Border Breakers Award díjának European Breakthrough Award nevű különdíját nyerték el. Ennek a programnak jogutódja a Music Moves Europe Talent Awards, amelyet idén adtak át először az Eurosonicon.

A díj célja, hogy olyan produkciókat ismerjen el, akik kurrens és aktív szereplői az európai könnyűzenei életnek, munkásságuk színvonala pedig méltó Európa kulturális örökségéhez (bármit is jelentsen ez – aszerk.).

A Harmed a megalakulásától kezdődően jelen van a nemzetközi színtéren, miután 2017 júniusában debütált a '605' című daluk az amerikai New Noise felületén.

A hirtelen fókuszba kerülő zenekart gyakorlatilag azonnal leigazolta az amerikai Victory Records (A Day To Remember, Emmure) sublabel kiadója, a Famined Records, a zenekar terjesztője így a Sony lett. Az eddigi egyetlen, From Day One címet viselő kislemez is erős indítást tudhat maga mögött, hiszen megjelenésekor az amerikai iTunes #72, a brit iTunes #9, a magyar iTunes #1 helyén nyitott a rock chartokon. A lemez nemzetközi, online premierje a Metal Injection-ön történt, ahol az idei Eurosonic-fellépő Apey & the Pea is bemutathatta a Black November videóját.

A Harmed sikerének titka az erőteljes streaming jelenlét, amit jól példáz, hogy 2018-ban 72 000 hallgatótól összesen 193 000 egyéni Spotify lejátszást tudhatnak magukénak. Mindez többek között annak is köszönhető, hogy a zenekar dalai – első magyar zenekarként – bekerültek az oldal kurátorok által összeállított olyan playlistekbe, mint a New Blood vagy az Extreme Metal Workout. A Harmed Jester című kislemeze pedig a Deezer Metal: New Releases listáján debütált.

ITT LEHET SZAVAZNI RÁJUK

Music Moves Europe Talent Awards, díj, Harmed, streaming

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek