13 év után újra lemezt adott ki Bereczki Zoltán

2023/11/30  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A 'Téli dalok' című új album szenteste előtt pontosan egy hónappal, november 24-én érkezett meg.

Fotó: Kiss Krisztiii

Hogy miért pont erzek a dalok szerepelnek a lemezen, arról maga a Fonogram-díjas  előadó – és színész mesél:

„A „Jössz-e velem...?" című szerzeményemet már játsszuk a koncerteken, s a közönség nagyon szereti, de még nem öltött stúdióformát. A másik nagy boldogság, hogy elkészült stúdióverzió az egyik a legnagyobb közönségkedvenc dalomból, a „Hangokba zárva" című dalból, amelyet a 30. születésnapomra kaptam."

"Van olyan szerzemény is, amit a feleségemnek készítettem, ez a „Moon River".  

"Az „Úgy szállnék" eredetijét Julio Iglesias és Stevie Wonder énekeli, édesapám legkedvesebb száma és most neki ajánlom ezt a magyar nyelvű feldolgozást. Korai zenei fejlődésem nagy részét neki köszönhetem, hatalmas bakelit gyűjteménye van, s mindig szólt a zene otthon."

„A „Somewhere" egy koncerten énekeltem nemrégiben. A West Side Story Tony-ja volt az első főszerepem a főiskola után, s ennek a musicalnek az egyik legfontosabb és legkatartikusabb dala ez. Ez az egyik olyan szerzemény, ami miatt a musicalt, mint műfajt nagyon szeretem."

"Vadonatúj dalok a lemezen: a „Selyemszalagok" és a „Csókolj meg még egyszer", amelyek hangszerelésükben eltérnek a többi zenétől. Igazi mai karácsonyi hangulatot idéznek."

 

Bereczki Zoltán sokat koncertezik, az alábbi eseményei szerepelnek az adatbázisunkban

 

Adventi koncert Mosonmagyaróváron

Adventi koncert Salgótarjánban

Álmodozó - Bereczki Zoltán akusztikus koncertje

BERECZKI KARÁCSONY - MOM

Bereczki Zoltán karácsonyi koncertje Győrött

Bereczki Zoltán: Téli dalok – lemezbemutató koncert Kecskeméten

Bereczki Zoltán, Téli dalok

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek