A benzinkutas cédé még lenyomja a vinylt

2021/04/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Már nem számoljuk, hányszor írtuk le, hogy a zenei szakmát alaposan padlóra küldte a világjárvány, hiszen a fő bevételi forrás az élőzene: átlagosan 60 százaléka a zenészek összbevételének. Öröm az ürömben, hogy ha nem is olyan mértékben, mint az elmúlt években, de valamennyire nőtt a hangfelvételipar bevétele.

 RF._.studio fotója a Pexels oldaláról

Az Egyesült Királyságban tavaly 1987 óta először előzte meg az összvásárlások tekintetében a vinyl a cédét, az Amerikai Lemezipari Szövetség (RIAA) adatai szerint 2020 első félévében a lemezkiadás bevételének 62 százaléka a vinyl eladásokból származott. Nálunk egyelőre még mindig erősebb a cédé, ami jórészt egy magyar sajátosságnak, a “benzinkutas cédének” köszönhető, de a vinyl itthon is és globálisan is a 2010-es évek óta reneszánszát éli: 2019-ben az össz hazai fizikai értékesítések 17,5%-a tartozott ebbe a kategóriába, ami szűk 465 millió forintot jelent, úgy, hogy egy lemez átlagosan 4779 Ft-ba kerül.

Az itthon eladott lemezek 88 százaléka külföldi zenekarok és előadók albumai, ami igen magas szám, és azt mutatja, hogy a hazai kiskiadóknak, előadóknak, zenekaroknak nagyobb láthatóságra lenne szüksége ahhoz, hogy el tudják adni a felvételeiket. A HAIL - Magyar Független Lemezkiadók Egyesülete azon dolgozik, hogy a független kiadókat egybetetrelje, érdekeiket képviselje és nagyobb láthatóságot biztosítson nekik a hazai- és külföldi piacon.

Még az év elején forgattak le egy rövid videósorozatot néhány hazai függetlennel, hogy adjanak egy kis betekintést azoknak is, akik nem ismerik ezt a világot. A videókban kiadók vezetői mesélnek arról, hogy miért alapítottak kiadót, milyen zenei stílussal foglalkoznak elsősorban, és egy ilyen év után hogyan tekintenek előre. A videókban szereplő kiadók: Embliss Records, Mana Mana, PrePost, MZK Publishing, NOW Books & Music, Launching Gagarin, Flying Banana, GrapefruitMoon Records, Budabeats, AM:PM, XLNT, EXILES.

Nézzétek meg!

 

Most akkor bakelit vagy vinyl?

 

 

 

 

HAIL, Magyar Független Lemezkiadók Egyesülete, vinyl, bakelit, cédé, benzinkutas cédé

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek