A chicagói punkok Budapesten: jön a Rise Against a Parkba!

2021/10/21  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A hazai közönségnek is bemutatja új albumát a Rise Against – az 1999-ben alakult, komoly társadalmi felelősséget vállaló chicagói punk-rock zenekar június 14-én ad koncertet a Budapest Parkban.

Fotó: Jason Siegel

A többszörösen arany- és platinalemezes amerikai csapat nyáron megjelent, Nowhere Generation című nagylemeze egy igazán pörgős punk-rock anyag lett, ami szövegvilágában arra a társadalmi és gazdasági helyzetre – ahogy azt a bandától megszokhattuk – koncentrál, ami a mai fiatalság számára tulajdonképpen lehetetlenné tette azt, hogy az amerikai álmot kergessék.

Az 1999-ben alakult Rise Against (Tim McIlrath, Zach Blair, Joe Principe, Brandon Barnes) áttörését 2004-ben megjelent harmadik stúdiólemezük, a Siren Song of the Counter Culture című hozta meg, innentől kezdve albumaik sorra a Billboard 200-as listájának Top10-ébe kerültek. Idén nyáron sorban kilencedik anyagukkal jelentkeztek , amiről a zenekar énekese/gitárosa/dalszövegírója,Tim McIlrath a következőképp mesél:

“Van ez a mondás, ami mindannyiunkat végigkövet gyerekkorunkban, hogy a saját generációnk tulajdonképpen a szüleinkét viszi tovább, sőt, ha lehet, még jobb és ígéretesebb formában. Valahogy mégis úgy tűnik, mintha az amerikai álom egy csomó embernek nem úgy sikerülne, mint ahogyan az meg van írva. A fiatalok nem úgy lépkednek már a ranglétrán, ahogy az a múltban történt. Én pedig ezt maximálisan átérzem, és úgy gondolom, erről beszélnünk kellene.”

A lemez mondanivalójának alapjául McIlrath bevallása szerint az szolgált, hogy rengeteget beszélgetett saját lányaival, illetve a rajongóival is, így elsőkézből érzékeli azt, ahogy a generációs szakadék egyre gyorsabban növekszik, miközben a fiatalok egyre mélyebbre kerülnek a társadalmi, gazdasági és politikai bizonytalanságban. Saját bevallása szerint a lemezzel azt reméli, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára, akkor is, ha kicsit kényelmetlenül érezzük magunkat a témától, mert nem szabad szemet hunynunk felette.

Nem ez az első alkalom, hogy a Rise Against zenekar fontos ügy mellett áll ki – ahogy fogalmaznak, az emberek őszinteséget várnak a zenétől, ami akár a változás katalizátora is lehet. Korábbi anyagaikkal egyébként olyan témákat érintettek, mint az LGBTQ jogok, állatvédelem, környezetvédelem vagy a modern hadviselés, amik miatt az NME magazin egyenesen az egyik legfontosabb punk zenekarnak kiáltotta ki őket.

Az együttes tagjai mindannyian vegetáriánusok, az énekes Tim Mcilrath vegán. Egy kivétellel mind követői a straight edgenek, azaz tartózkodnak az alkohol fogyasztástól, a dohányzástól és a drog használattól. A zenekar aktív támogatója a PETA-nak, az állatok jogaiért küzdő mozgalomnak.A „Ready to Fall” című daluk videóklipjében számos felvétel van a nagyüzemi állattartásról, rodeókról, sport vadászásról, ezenfelül az erdőirtásokról, a jégsapkák olvadásáról és erdőtüzekről.

A zenekar támogatja az It Gets Better projektet, amely azokat a tinédzser gyermekeket segíti, akiket rendszeresen zaklatnak a nemi identitásuk miatt. Az internetes projektet számos homoszexuális fiatal öngyilkossága indította el. Az együttes „Make It Stop” című dalához forgatott videóklip egyik jelenetében McIlrath azon fiatalok nevét sorolja fel, akik emiatt vetettek véget az életüknek. Aktívan politizálnak és többször is kiálltak az emberi jogok ügye mellett.

 

A Rise Against számára különösen fontos az, hogy minél közvetlenebb kapcsolatot ápoljanak rajongóikkal – így új anyagukat  a magyar közönségnek is bemutatják, 2022. június 14-én a Budapest Parkban.

A jegyértékesítés október 22-én 12 órakor indul.



Rise Against, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek