A horvát énekes a karantén után sem léphet fel mindenhol

2020/06/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Óriási felháborodást okozott Horvátországban, hogy a legfelsőbb szabálysértési bíróság úgy döntött, nem számít jogsértésnek Marko Perkovic Thompson popénekes dalában A hazáért készen állunk usztasa köszönés, amelyről az alkotmánybíróság korábban többször is kimondta, hogy ellenkezik a Horvát Köztársaság alkotmányának alapelveivel – írták a helyi médiumok pénteken.

A horvát énekes a karantén után sem léphet fel mindenhol

Az 1941-ben létrehozott Független Horvát Államban (NDH - az usztasák vezette bábállam) használt köszöntést a Horvát Jogpárt délszláv háborúban létrehozott saját fegyveres ereje, a HOS veterán tagjai élesztették újra. 1998-ban bejegyzett egyesületük pecsétjében hivatalosan is szerepel a Dom spremni!, és azóta minden következmény nélkül használják. Zoran Milanovic köztársasági elnök néhány hete otthagyta az 1995 májusi Villám hadművelet évfordulójára szervezett állami megemlékezést, mert az egyik veterán katona fekete pólóján ott volt a HOS címere.

Marko Perkovic művésznevét az 1991-1995 közötti délszláv háború során vette fel, a Thompson gyártmányú gépfegyver után. Igazán híressé éppen a vitatott dallal vált, amelyben a hazájukat védő horvát katonák hősiességét énekli meg. Dalszövegeiben megjelenik az erős nemzeti érzés, a Horvátország, Hercegovina és az Isten iránti szeretet, valamint a honvédő háború dicsősége. Az énekes fellépéseit korábban már Ausztriában és Szlovéniában is betiltották, de vannak horvát városok is, amelyek szintén nem engedik koncertezni.

A testület jogerős szerdai döntése szerint az énekes nem sértette meg a közrendet, amikor koncertjein a Bojna Cavoglave (Cavoglavei zászlóalj) című slágere elején a Za dom spremni! felkiáltást használta. Thompson korábban emiatt többször is büntetést fizetett. A dalt a horvát honvédők nem hivatalos himnuszának is tekintik, amely a horvátországi háború alatt (1991-1995) lett híres.

Több politikus is botrányosnak nevezte a bíróság döntését, "képzeljék el, hogy a német bíróság engedélyezi a "Sieg Heil" vagy a "Heil Hitler" használatát" – mondták újságíróknak. Horvátország most éppen az Európai Unió soros elnöki tisztét tölti be.

Marko Perkovic Thompson, usztasa, bíróság, Horvátország

 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek