A Kelly Family-vel indult, aztán beállt szerzetesnek, most toplistás

2020/10/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Michael Patrick Kelly legfrissebb dala a “Beautiful Madness” címet kapta és a német slágerlista harmadik, a svájci slágerlista első helyén, valamint az Európai Rádiós Lista 22. helyén áll, túllépve a 20.000 lejátszást is.

A Kelly family-vel indult, aztán beállt szerzetesnek, s most itt van: Michael Patrick Kelly

The Kelly Familyt Daniel „Dan" Jerome Kelly, Barbara Ann Kelly és gyermekeik alapították. 1994-ben megjelent „Over the Hump“ című albumuk több mint 4,5 millió példányban kelt el – Németországban azóta is ez minden idők legnagyobb példányszámban eladott lemeze. A kétezres évek elején, amikor az együttes a csúcson volt, szakmai konfliktusok miatt változás következett be a tagok körében: a 9 testvér alkotta együttesből hárman kiléptek. legutóbbi albumuk több mint tíz évvel ezelőtt jelent meg. (wiki)

Az ír-amerikai származású énekes, Michael Patrick Kelly már egészen fiatalon megtapasztalta a sikert: a The Kelly Family tagjaként tinédzserek millióinak volt példaképe. 18 éves korára már ő volt a csapat fő dalszerzője. Nevéhez olyan slágerek fűződnek többek között, mint az “An Angel” – a csapat pedig 20 millió fölötti albumeladásokkal és stadionturnékkal büszkélkedhet.

Michaelt a világsiker kissé kimerítette, úgy érezte, pihenésre és feltöltődésre van szüksége, ezért 6 évet szerzetesként élt egy kolostorban Dél-Franciaországban, de miután visszatért a zenei életbe, tulajdonképpen ott folytatta, ahol abbahagyta.

“ID” címmel megjelent 2017-es albuma 70 hetet töltött a német slágerlisták élén, a lemezhez kapcsolódó turnéra összesen több mint 500 ezren váltottak jegyet Németországban, Ausztriában és Svájcban. Ezt követően a hatalmas sikert arató “The Voice of Germany” című tévéműsor egyik mentoraként vett részt, illetve három évig vezette a “Sing meinem Song” című műsort.

A legújabb dalát május óta több mint tízmillióan nézték meg a videómegosztón:

 

 

 

Michael Patrick Kelly, Kelly family

 

 

Szólj hozzá!


Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági...

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Deep Purple Budapesten: a legendák nem a múltjukból élnek

Nagy dalok, nagy pillanatok, némi hiányérzet. A Deep Purple budapesti koncertjén a zenekar ismét bebizonyította, hogy nem pusztán a régi sikereiből él: a klasszikusok mellett az újabb szerzemények is helyet kaptak a műsorban. A muzsikusok teljesítményére aligha lehetett panasz, a hangzás azonban – legalábbis ott, ahol álltam –...

Mozivásznon a FINÁLÉ – koncertfilm készült a Neoton jubileumi nagykoncertjéből

A Neoton Família januárban az MVM Dome-ban ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. A teltházas koncertet most azok is átélhetik, akik nem voltak ott: október 30-tól országszerte a Cinema City mozijaiban vetítik a FINÁLÉ című koncertfilmet. A produkcióhoz koncertalbum is készül, amelynek első beharangozója, a Kétszázhúsz...
Új koncertek