A profi megmutatja, hogy kell filmzenét írnod!

2018/10/19  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Nemzetközi filmzeneszerző versenyt hirdet a tavaly újranyitott Pannónia Stúdió a Magyar Virtuózok és az Inspired Selection magyar zenész katalógus közreműködésével.

A profi megmutatja, hogy kell filmzenét írnod!

A részt vevő zeneszerzőknek Mundruczó Kornél Jupiter Holdja című magyar filmjének hatperces részletére kell filmzenét komponálniuk. A filmrészletet a verseny honlapján, a FIMRÉSZLET LETÖLTÉSE menüpontnál lehet megtalálni, addig itt a trailer:

 

Fontos dátumok

A nevezési időszak november 30-ig tart. A zsűri december 8-ig választja ki a tíz döntőst, akik között közönségszavazás indul. Az első három helyezettet és a közönségdíjast december 15-én hirdetik ki. A közönségdíjast szavazással választják ki a tíz döntős pályamű közül. A műveket a Pannónia Stúdió Facebook-oldalára (ezt egyelőre nem leltük) töltik majd fel, itt szavazhat a közönség december 8-tól.

A versenyre olyan szimfonikus zenekari pályaművekkel lehet nevezni, amelyek egyedi megoldásokkal ötvözik a szimfonikus zenei megszólalást és a modern elektronikus hangzásokat.

A zsűri tagjai: Del Spiva hollywoody music editor, Balázs Ádám, az Oscar-díjas Mindenki és az Arany Medve-díjas Testről és Lélekről zeneszerzője, Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, valamint Nemes Jeles László, az Oscar-díjas Saul fia rendezője.

Az első helyezett egy 6000 euró értékű hangfelvétel-lehetőséggel gazdagodik és elnyeri a "Pannonia Composer of 2018" címet. Ezen felül a Magyar Virtuózok felajánlásával a verseny nyertese, második és harmadik helyezettje részt vehet a 2019 tavaszán megrendezendő Filmzenei Gálaesten, ahol élő zenekari közreműködéssel a filmrészlet vetítése mellett bemutathatják szerzeményeiket a szakmai közönségnek.

Egy kis segítséget szeretnénk felajánlani a megmérettetésen indulóknak, Hans Zimmer, a "filmeze géniusza" ebben a videóban elmagyarázza, mi a legfontosabb az egészben:


    

filmzeneszerző verseny, Pannónia Filmstúdió, Virtuózok, Hans Zimmer

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek