Menopauza

A Random Trip ódát írt Veszprémhez

2023/09/26  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Ezt már is megtettük, csak nem evvel a dalban mondtuk el, hanem szóban (link a cikk végén). A nyár óta már a magyar rádiókban is hallható szerzeményen több veszprémi kötődésű zenész is dolgozott, és az EKF év apropóján született meg. A dalban felcsendül többek között Eckü, Likó Marcell, Beck Zoltán, Schoblocher Barbara és Bagossy Norbert hangja is.

A Random Trip pop ódát írt Veszprémhez

A Random Trip, a zenei sokszínűség és az új utakat is felfedező, gyakran kísérletező jellegű zene egyik úttörője nem habozott, amikor felmerült hogy a zene városának szüksége lenne egy olyan dalra, amely reflektál az egész projekt szellemiségére. Fontos szempont volt, hogy a dal megalkotásában olyan zenészek is részt vegyenek, akiknek van kötődésük a városhoz, hogy így saját érzéseiket, kötődésüket is megjeleníthessék a zenében.

A közreműködők között találjuk többek között Ecküt, aki a Veszprémben alakult Hősök rapbanda oszlopos tagja és maga is a környéken él.

„Én Pétfürdőn élek, a Hősök pedig Veszprémben indult. Nagy dolog számomra hazai pályáról zenében hírét vinni a környéknek. Ebben a dalban nagyon szeretem, hogy viszonylag sokszor változik meg a zene hangulata és ez mégsem zavaró, leköti a figyelmet, nem kuszál össze a sok hang és arc" – mondja.

 A zenei gárdához csatlakozott a 30Y frontembere, Beck Zoltán is, akit a VEB2023 EKF Romkoncertek eseménysorozatának előadásain és a Holtszezon Fesztiválon is hallhatott már a közönség az elmúlt hónapokban és aki nem mellesleg szintén Veszprémtől nem messze nőtt fel, így bőven akadtak olyan emlékképek, amelyek a dalhoz köthették.

„Ajkán nőttem fel, minden ismerőssége a világnak innen van: az erdők, a hegyek, a nagyváros (ami nekem Veszprém volt), meg az északi part.  Nekem a Balaton dél felől nem is értelmezhető. Nekem különösen fontos volt, hogy Marcival énekeljünk együtt: egy várpalotai gyerek és egy ajkai alapvető élettapasztalata más városból, mégis ugyanabból a szűk panellakásból indult."

Veszprém dala – feat. Bagossy Norbert, Schoblocher Barbara, Beck Zoli, Likó Marcell, Eckü – júniusban csendült fel először a Petőfi Rádióban és azóta is többször hallhatjuk a magyar rádiókban, de elérhető Spotify-on, YouTube-on, az Apple Music és a Deezer felületein is.

Meg nálunk is:

Veszprém nem csak a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program bázisa, hanem többek között az UNESCO A zene városa elismerés büszke birtokosa is. A város életének meghatározó része a zene: olyan eseményeket rendeznek itt meg minden évben, mint az Utcazene Fesztivál, amelynek keretében egy teljes hétvégén át megtelnek az utcák zenészekkel, a hegedűművészetet népszerűsítő Auer Fesztivál vagy a világsztárokat felvonultató VeszprémFest, de folyamatosan érkeznek az új belépők is. A VEB2023 EKF program égisze alatt debütált többek között a Veszprém Blues Fesztivál és hamarosan érkezik a Veszprém Jazz Fesztivál is, világklasszis jazz zenészek koncertjeivel.

A VEB2023 EKF programnak köszönhetően megszületett többek között a Hangár Könnyűzenei Központ, több közösségépítő zenei program is megvalósult és különleges klasszikus és kortárs zenei műfajok is bemutatkoztak olyan rendezvényeknek köszönhetően, mint a Régizenei napok, a Chaconne Fesztivál vagy a Balkan:Most, amelyről itt írtunk ódát:

 

A legjobb dolog, ami a nyári fesztiválszezon végén történhetett velünk

 

Random Trip, Veszprém

 

 

Szólj hozzá!


A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek