A tesztkoncert után majdnem igazi arénabuli lesz Barcelonában

2021/03/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Barcelonában 5000 fős rockkoncertet rendeznek március 27-én, miután a korábbi, teszteléssel lezajlott kísérleti koncertek során nem fertőződött meg senki – írja a Telex.

Pearl Jam koncert 2018-ban a Palau Sant Jordi arénában

December elején kísérleti koncertet tartottak Barcelonában, melynek jelentőségét (és az eredményhez fűződő nagy várakozást) az is mutatta, hogy az eseményt több barcelonai koncerthelyszín, kiadó és szponzor finanszírozta, köztük a Primavera Sound, amely – noha a teszt jól sikerült –  a héten mondta le a fesztivált.

A zárt térben megrendezett decemberi koncert után 8 nappal mindent résztvevőt teszteltek, és egyikük sem fertőződött meg koronavírussal, ezen felbuzdulva most a Palau Sant Jordi aréna lesz a helyszín. Természetesen lesznek óvintézkedések: a résztvevőknek aznapi negatív antigéntesztet kell bemutatniuk és FFP2 maszkot kell viselniük, de nem kell majd egymástól távolságot tartaniuk, a csaknem 18 ezer főt befogadó arénát pedig 1800-as zónákra osztják majd fel.

Ezzel a rendezvénnyel szemben is nagyok az elvárások: a Love of Lesbian koncert sikerességén múlhat a szakadék szélén lévő zeneipar újjáéledése is – bár a Primaverán ez most már sokat nem segít.

 

 

tesztkoncert, barcelona, Palau Sant Jordi, Love of Lesbian

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek