A zenekar, amely feloszlásról hallani sem akar: a DEEP PURPLE Budapesten!

2019/03/25  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

A világ egyik legkeményebben turnézó csapataként is számon tartják őket. 1968-tól napjainkig (leszámítva az 1976-1984 közötti kihagyásukat) gyakorlatilag folyamatosan turnéznak a világban: december 9-én az Arénában adnak várhatóan telt házas koncertet.

Fotó: modernrock.ru

1968-as megalakulását tekintve az egyik legjelentősebb ma is aktívan zenélő csapat. Igaz, az alapító tagok száma jelentősen megcsappant az évek során, de lelkesedésükből semmit nem veszítettek. Megannyi millió számban eladott korong, egy Guiness-rekord (a világ leghangosabb bandája), 2016 óta fix hely a Rock and Roll Hírességek Csarnokában, és jó néhány felejthetettlen riff birtokában még mindig a zene és a koncertezés az életük.

Legutóbb 2017-ben jelentettek meg új stúdióalbumot Infinite címmel, melynek azonnal kerekítettek egy világ körüli turnét is, ami az igencsak beszédes The Long Good Bye Tour nevet kapta. A csapat koncertjei arról is híresek, hogy az eredetileg kb. 3 perces dalaikat némi rögtönzés kíséretében képesek akár 20-30 percesre is felturbózni, ami garantálja, hogy minden bulijuk más, mint az elődeik.

A Deep Purple a heavy metál és a modern hard rock műfajok egyik úttörője, noha eredetileg progresszív rockbandaként indultak, és csak 1970-ben váltottak keményebb hangzásra. A Led Zeppelinnel és Black Sabbath-tal együtt a “70-es évek brit hard rock és heavy metál szentségtelen háromsága” néven is emlegették őket. A csapat számtalan rock és metál zenekarra volt hatással; többek között a Metallica, a Judas Priest, a Queen, az Aerosmith, a Van Halen, az Alice in Chains, a Pantera, a Bon Jovi, a Rush, a Motörhead, valamint az angol újhullámos heavy metál bandák közül az Iron Maiden és a Def Leppard is őket nevezi meg, mint az egyik legfőbb inspirációt zenéjükre.

A zenész ikonok pedig ismét útra kelnek, hogy sajátos és lenyűgöző showműsorukkal ejtsék ámulatba a világot. Köztük Budapestet is, hisz december 9-én este nyolc órakor a Papp László Budapest Sportaréna lesz a célállomás.

A kihagyhatatlan koncertre jegyek március 27-én 10 órától lesznek kaphatóak a Live Nation oldalán!

Deep Purple, Live Nation, koncert, Budapest Aréna, rock

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek