Amerikában, a legendás Whisky a Go Go-ban lép fel a Tankcsapda, a Junkies és a Rómeó vérzik

2019/09/09  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A negyedszázados jubileumot ünneplő Junkies játszik Amerikában az idén 30 éves Tankcsapda előtt. A két banda október 4-én San Franciscóban, október 5-én pedig Los Angelesben, a legendás Whisky a Go Go-ban lép fel, ahol a debreceni zenekar a hivatalos születésnapi koncertjét tartja – ehhez a koncerthez a somorjai Rómeó vérzik csapata is csatlakozik.

Amerikában, a legendás Whisky a Go Go-ban lép fel a Tankcsapda, a Junkies és a Rómeó vérzik

Tavaly ősszel jelentették be a Tankcsapda tagjai, hogy a 2015-ös, hétállomásos USA-Kanada turné, illetve a 2017-es Toronto-New York kanyar után 2019-ben visszatérnek az Egyesült Államokba. Az idén három évtizedes jubileumot ünneplő zenekar október 4-én San Franciscóban, október 5-én pedig Los Angelesben, a Whisky a Go Go-ban lép fel – ahogy azt már korábban kihirdették, a hollywoodi klubban kerül sor a banda hivatalos születésnapi koncertjére. A kiemelt eseményként számontartott bulikra ezúttal a Junkies tagjai is elkísérik a csapatot – a 25 éves punk rock zenekar mindkét klubban a Tankcsapda produkciója előtt mutatkozik be a kinti közönségnek.

A San Franciscó-i DNA Lounge és a hollywoodi Whisky a Go Go a Tankcsapdának már ismerős terep – a 2015-ös USA-turnéjuk során léptek fel a két klubban először a zenészek. Az akkori bulik olyan jól sikerültek, hogy a mostani koncerteket már viszonylag könnyedén le tudták szervezni, ráadásul a korábbi, vasárnapi időpont helyett ezúttal szombaton, azaz „főnapon” játszanak Los Angelesben.

„A zenekar története során sok olyan nagyszabású bulink volt, amire tényleg büszkék vagyunk, elég csak a körszínpados koncertre gondolni, amilyet nem csak Budapesten, hanem Debrecenben is csináltunk már. De nem szeretnénk abba a hibába esni, hogy mindig nagyobbat akarjunk az előzőnél, ezért arra gondoltunk, a 30 éves születésnapunkat tartsuk egy klubban. Ez ugye megint egy meglepő sztori, olyasmi, amilyet még nem csinált a zenekar azelőtt” – magyarázza Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa.

„A Whisky egy kultikus hely, a rockzene melegágya, azok a zenekarok, amiken felnőttünk – Metallica, Mötley Crüe, Guns N’ Roses –, mind onnan indultak. Azt gondolom, egy ilyen emblematikus helyen ünnepelni nagyon elegáns és jópofa dolog.”

A kétállomásos miniturnéra a születésnapos Tankcsapda mellett a Junkies is nagyon készül, hiszen nem sok magyar banda büszkélkedhet azzal, hogy amerikai klubokban koncertezik. A Los Angeles-i Whisky a Go Go ráadásul tényleg az egyik legnagyobb múlttal rendelkező klub a Sunset Strip vonalán – a világhírű hollywoodi szórakozóhelyen 1964 óta a rockzene legfontosabb képviselőivel találkozhatott a közönség. A Junkies tagjai közül mindez Riki Churchnek azért is izgalmas, mert a basszusgitáros Los Angelesben nőtt fel, és biztos, hogy a kinti barátai is megnézik a produkciójukat.

„Az idei fontos év a zenekar számára, amit igyekszünk a közönségünknek is emlékezetessé tenni. Örülünk, hogy a nyáron ismét volt lehetőségünk Dél-Koreában koncertezni, az pedig, hogy a pályafutásunk során először az Egyesült Államokban is felléphetünk, mondhatni, megkoronázza a jubileumi évet. Minden rockzenész álma, hogy egyszer Amerikában is színpadra álljon, a Tankcsapdának köszönhetően nekünk most ez összejött. Nagyon készülünk, hiszen a Whisky egy legendás hely, ahova nincs túl sok lehetősége magyar zenekarnak bejutni” – mondja Szekeres András, a Junkies frontembere.

A Junkies nemrég Dél-Koreában járt, a Tankok pedig a múlt héten mutatták be legújabb klipjüket.

 

USA, Whisky a Go Go, Tankcsapda, Junkies, Rómeó vérzik

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek