Az éves összesített slágerlisták élén az Omega

2022/02/01  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Elkészültek az éves összesített slágerlisták, amelyekből kiderült, mely dalok pörögtek a legtöbbször a rádiókban és a streaming felületeken, illetve mely albumok fogytak a legjobban 2021-ben.

Volt egyszer egy Omega...

Az Omega mindent vitt: a zenekar immár 4x platina minősítésű "Testamentum" című albuma mind darabszám, mind pedig a folyamatos slágerlistás jelenlét alapján vezeti az Album Top 100-at, ezzel a legsikeresebb lemez lett Magyarországon 2021-ben.

A Compact Disco és a Hősök közös dala is több mint 7600-szor ment le a Radiomonitor.com adatai alapján. A Magyar Rádiós Top 100 élén álló "Minden rendben" lett így 2021 legjátszottabb hazai rádiós slágere.

Rúzsa Magdolna megdöntötte Rácz Gergő slágerlista-történeti rekordját, amelyet a "Mostantól" sikere előtt épp Magdi tartott. Az énekesnő "Szembeszél" című 2021-es slágere 24 hetes listavezető pozíciójával a Magyar Rádiós Top 40 rekordere jelenleg

A New Level Empire csillagai olyan jól álltak az év során, hogy több hétig 4 dallal szerepeltek a 40-es hazai rádiós mezőnyben, ami abszolút ritka a zenekarok között.

A több száz sláger kimagasló eredményein túl ezúttal azt is megtudhatjuk, mely zenei előadók voltak a legsikeresebbek 2021-ben a rádiók műsorán. Az élen Lotfi Begi áll, akinek 19 produkciója összesen 43 257 alkalommal csendült fel a hazai frekvenciákon. Rúzsa Magdolna a legjátszottabb magyar énekesnő 40 187 játszással, míg a Halott Pénz a legjátszottabb zenekar - mindkét előadó 17-17 slágere pörög a rádiókban.

A letöltések és eladások darabszáma alapján számított Single Top 100-on Ákos "Fel a szívekkel" című kislemeze végzett az első helyen. Ugyanezen a listán a legtovább Master KG feat. Nomcebo "Jerusalema" című internetes szenzációja tartotta jó pozícióját.

Az Azahriah x Desh produkció "Mind1" című dala került a hallgatásszám alapján összesített Stream Top 100 élére. 12 hétig vezette a heti streamlistát, ezzel a hazai hangfelvételek rekordját is beállította. Ugyanezen páros "Rét" című trackjét pedig olyan kitartóan hallgatták a rajongók, hogy - a nemzetközi mezőnyt is lekörözve - ez lett a listás helyezések alapján a #1 streamsláger.

Jason Derulo "Take You Dancing" című slágere végzett az élen a hallgatottsági adatok alapján súlyozott Rádiós Top 100-on. Minden magyar ember átlagosan 23x hallotta ezt a dalt csak a rádiókban.

A játszásszám alapján összeállított Editors' Choice Top 100-at The Weeknd vezeti, a "Save Your Tears" összesen több mint 8400-szor csendült fel.

A 2021-ben ismét megtelt tánctereken a Dance Top 100 összesítése alapján Tiësto "The Business" című dala dübörgött a hangfalakból legtöbbször.

 

 

 

 

toplista, Omega, Rúzsa Magdi, Compact Disco, Hősök, New Level Empire

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek