Az éjszakák legjobb hangjainak versenyén nem hirdetnek nyertest

2025/02/21  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu,

Tavaly év végén indította útjára a Jägermeister Magyarországon a Hangadó zenei tehetségprogramot, melynek célja - eltérően a „hagyományos” tehetségkutató versenyektől – nem az, hogy nyertest hirdessen, hanem valós szakmai segítséget nyújtson a legjobb jelentkezőknek, akik egy élő koncerten is bemutatkozhatnak majd a közönség előtt.

A legjobb éjszakák hangjainak versenyén nem hirdetnek nyertest

A szakmai zsűri és a közönség 156 jelentkezőből választotta ki azokat, akik hamarosan egy ajsa luna, iamyank és Solére neveivel fémjelzett mentorprogramban vehetnek részt, március 12-én pedig – egy ingyenes koncert keretében – a Dürer kertben lépnek majd színpadra.

A Jägermeister Hangadó zenei tehetségprogram célja, hogy támogassa Magyarország feltörekvő zenészeit, és velük együtt gazdagítsa hazánk kulturális és éjszakai életét. A tavaly év végén közzétett felhívás szerint olyan zenészek jelentkezését várták, akik nem teljesen kezdők, de még nem is futottak be igazán. A program – a szervezők szándéka szerint – nem egy sima tehetséggondozó, hanem egy közösségteremtő eseménysorozat is, amely a zenén keresztül hozza közelebb egymáshoz az alkotókat és a közönséget.

A programba három saját zeneszámmal lehetett jelentkezni, a beérkezett dalokat pedig egy szakmai zsűri, valamint a közönség is értékelte, majd választotta ki a mentorprogram résztvevőit.

„Rendkívül színes volt a felhozatal műfajok szempontjából. Üdítő módon a manapság népszerű műfajokon felül, mint a trap vagy az r&b, a Hangadóban a drum&bass-től a metálig szinte minden stílus képviseltette magát” – mesélték az előzsűri tagjai.

Mostanra pedig az is kiderült, hogy kik lettek a befutók, akik most az ország legjobb stúdiójában dolgozhatnak a szakma kiválóságaival, majd hamarosan saját dalaikat adhatják elő a nagyérdemű előtt.

Eszerint a közönség kedvence

  • aZorka

lett, míg a zsűri

  • HURRT,
  • DIW,
  • Lil 404 (képünkön),
  • NYPE és
  • deviyah

mellett tette le a voksát.

A március 12-i koncert a nagyközönség számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció itt!

Hangadó, tehetségkutató

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek