Az igazi underground: egy fesztivállal is megismerheted a M3-as metró megújult állomásait

2023/06/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Föld alatti fesztivált rendeznek annak megünneplésére, hogy újra jár az M3-as metró: június 15-én és 16-án a felújított állomásokon koncertekkel, színházi produkciókkal, kiállítással, stand-up comedyvel, aluljáró-játszótérrel is várják a budapestieket és a fővárosba látogatókat.

Az igazi underground: egy fesztivállal is megismerheted a M3-as metró megújult állomásait

A program szerint a Nagyvárad téri megállóban a NEO és a Jazzbois zenekar, Galactic Jackson, a Stinky Bugs, Lelle és Quixotic várja az utasokat, míg a Corvin-negyednél a Metroast metrókibeszélő közvígjáték és a Stand-up Budapest műsora látható. A Kálvin téren aluljáró-játszótér és gyorscsúszda, a Deák Ferenc téren a RadioCafé élő rádióműsora és a Nem Adom Fel Alapítvány kávézója várja az odaérkezőket.

Az Arany János utcánál független színházak előadása, a színpadon a Momentán Társulat és a Baltazár Színház produkciója látható. A Nyugati pályaudvarnál a Soharóza kórus és a Budapest Ballet Grand Prix műsora látható, de fellép Barabás Lőrinc is. A Lehel téren metrótörténeti kiállítás és bárzongoristák várják az arra járókat.

A rendezvényről további információk a Metrófesztivál Facebook-oldalán találhatók meg.

metrófesztivál, M3, metró, Budapest 150

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek