Aztán jött a covid... Nem kijárat néven új zenekar született

2021/07/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az önmagát időről időre újragondoló Csigó Tamás (Beat Dis) hét nagylemez nélküli évet követően 2021-ben nemcsak friss anyaggal jelentkezik, de egy új zenekarral és egy tőle eddig szokatlan zenei koncepcióval is – ráadásul az angol helyett ezúttal magyar nyelven.

Aztán jött a covid... Nem kijárat néven új zenekar született

A 2002-ben Szombathelyen megalakult Beat Dis az elmúlt 19 év során több átalakuláson is átesett, amíg a süppedt downtempótól a nyersebb triphopon át az indusztriális-technicista alter-rockig eljutott. A 2014-ben megjelent ötödik nagylemez után egyre ritkábban léptek fel, majd a zenekar is leállt – aztán jött a covid. A kényszer szülte bezártság hónapjai alatt pedig Csigó Tamás ismét újragondolta, de ezúttal nem a zenekarát, hanem önmagát, részben ebből született a Nem kijárat, ami rajta kívül Kabai Lóránt költőből és Hodosi Enikő (Manoya, Neo) énekes-dalszerzőből áll. Egy évek óta húzódó régi terv került most végre megvalósításra.

Csigó Tamás és az elsősorban költőként ismert, de már regényt is írt Kabai Lóránt egy Beat Dis-koncert után ismerkedett meg egymással. Az a bizonyos közös hang, az alkotói kémia pedig szinte azonnal működött köztük. Az, hogy ők egyszer ketten együtt majd csinálnak valamit, már 10 évvel ezelőtt felmerült bennük, akkor még mint kósza ötlet. Az első szövegeket aztán 5 éve kezdte küldözgetni Lóri Tamásnak, ezekből születtek az első dalkezdemények a Beat Dis leállása után – az pedig azonnal nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy újabb Beat Dis-lemez lesz, hanem valami új dolog. Amikor nem sokkal később Hodosi Enikő is csatlakozott a költőhöz és a zenész-producerhez, akkor kapta az új zenekar – Kabai Lóránt második kötetétől kölcsönvéve – a Nem kijárat nevet.

Az új zenekar érzékeny alter-popot játszik, amit hol elektronikával, hol pedig indie zenei hatásokkal tesznek még izgalmasabbá. Zenéjükben három hatás érvényesül: egyfelől a '80-as évek magyar alternatív zenekarai – ezek eleve nagy hatással voltak Csigó Tamás zenei munkásságára –, másfelől pedig az olyan kortárs brit zenekarok, mint a London Grammar vagy The XX, de Hodosi Enikő és Csigó Tamás egymásra feleselgető énekében egy nagy adag Tricky is benne van.

 A különleges hangulatú szövegeket Kabai Lóránt írta, a zeneszerző-producer Csigó Tamás gitározik és énekel, a szintén éneklő Hodosi Enikő billentyűs hangszereken játszik, és őket egészíti majd ki élőben és lemezen is két régi zenésztárs, Gergácz Gábor (billentyűs hangszerek), valamint Rozmán Zoltán (dob). A Mit tudok én címet viselő bemutatkozó nagylemez anyaga már elég jól áll, várhatóan az ősz folyamán jelenik meg.

A Nem kijárat első, bemutatkozó dala, amit most a közönség is megismerhet, ráadásul klippel együtt, a Felült a csend című szám, ami a zenekar melankolikus arcát mutatja felénk, egyszerre kirobbanóan szenvedélyes és szívbemarkolóan visszafogott. A klipet egy, a dal hangulatához tökéletesen passzoló, elhagyatott erdei házban vették fel, a rendezést maga Csigó Tamás vállalta magára. Az operatőr Kovács Bence volt, a vágás és az utómunka feladata pedig Wittman Balázsra hárult.

Nem kijárat, Csigó Tamás, Kabai Lóránt, Hodosi Enikő

 

 

Szólj hozzá!


A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj viszont nagyon is

A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj...

Michael Smith éveken keresztül olyan zenék után kapott jogdíjat, amelyeket jórészt mesterséges intelligenciával gyártatott, majd nem emberekkel,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert szembejött a közösségi médiában, hanem egyszerűen azért, mert ott voltál egy koncerten, és kíváncsi lettél rá. Az október 28. és 30. között megrendezett Budapest Showcase Hub (BuSH)...

Egy koncert nem politikai szószék – beszólt a Metallica frontembere

James Hetfield szerint a Metallica koncertjein nincs helye annak, hogy az előadók politikai vagy más természetű nézeteikkel próbálják befolyásolni a közönséget. A frontember Las Vegasban tett kijelentése azért is keltett feltűnést, mert az utóbbi időben több zenész került viták kereszttüzébe a színpadon elhangzott politikai...
Új koncertek