Békés válás: 17 év után először tagot cserél a ROAD

2021/03/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Road bejelentette, hogy Szabó Erik dobos és a zenekar útjai elválnak. Mindkét fél közleményben kommentálta a történést.

Minden jót, Erik!
Minden jót, Erik!

Erik közleménye

Kedves Mindenki!Az elmúlt időszakban sok minden történt körülöttem, körülöttünk, ami egy kis megállásra és gondolkozásra kényszerített. Meghoztunk egy döntést, ami, úgy vélem, jelenleg megkerülhetetlen számomra, így 17 év után a zenekarral közös utunk külön válik.

Az utóbbi időben egyre több késztetést éreztem arra, hogy valami újba kezdjek, valami újat engedjek be az életembe. Tudom, hogy változtam, de ugyanúgy a körülmények is megváltoztak, amikhez alkalmazkodnom kellett, és ezáltal teljesen máshogy látom már a világot magam körül, más dolgok kerültek a fontossági lista élére.

A továbbiakban szeretnék első sorban az egészségemre, a magánéletemre, a családomra koncentrálni, most ez a legfontosabb számomra. Szeretném újabb kihívások elé állítani magam, fejlődni, az élet más területein is sikereket elérni.Szerettem zenélni, szerettem a színpadon állni, és szerettem azt az utat, amin Ti végigkísértetek engem, de itt az ideje, hogy másban is kipróbáljam magam.

Az elmúlt 17 év a Road zenekar tagjaként igazi hullámvasút volt, sosem unatkoztunk, rengeteget dolgoztunk együtt, aminek meg is lett az eredménye. És ezúton szeretnék a srácoknak további sikereket, sok erőt és boldogságot kívánni!De mindenek előtt köszönöm Nektek a támogatást, a Ti szeretetetek nélkül a zenekar és én sem lehetnék ott, ahol...


A ROAD közleménye

Kedves Barátok, Rajongók, Szimpatizánsok, Kíváncsiskodók!

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett kalandos kis életünk.

Egyetértésben úgy határoztunk, hogy 17 év után Erik, és a ROAD zenekar útjai a mai nappal elválnak. Most békében, barátságban elbúcsúzunk egymástól és külön utakon folytatjuk tovább az életünket. 

Azt éreztük magunkon egy ideje, hogy már nem olyan hévvel álltunk Erikkel egy-egy új kihívás elé, nem volt már az a régi tűz, az a rendületlen, együtt győzni akarás, se az a hit se az az erő, mint ami régen. Fontos, hogy az ember úgy élje az életét, azt az utat járja, ami boldoggá teszi, ahol megleli a lelki békét, ami feltölti, ami élteti! 

Mi hárman, Imi, Goya és Máté, ahogyan eddig is, ezután is megyünk és csináljuk tovább, éljük az álmainkat a ROAD-ban! Készül az új nagylemez, hamarosan sok izgalmas infóval jelentkezünk, mutatunk majd új dalt, új klipet és azt is eláruljuk, mikorra várható az új album. 

Eriknek pedig ezúton kívánunk boldogságot, békét és sikereket a jövőben! 

Kérjük tartsátok tiszteletben és fogadjátok el a közös döntésünket! Ennyit tudunk és ennyit is akarunk erről elmondani. 

Biztosak vagyunk abban, hogy hamar megtaláljuk majd az új játszópajtásunkat és amikortól már újra lehet, találkozhatunk a ROAD koncerteken! Addig is tartsatok velünk az Instán, a Facebook-on és a YouTube-on!

Köszönjük mindnekinek és ne feledjétek:
AMI NEM PUSZTÍT EL, AZ MEGERŐSÍT!

Road, tagcsere, Szabó Erik

 

 

Szólj hozzá!


Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd...

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén örültünk, hogy nem esett az eső abban a másfél órában. És azért hömpölygésinek sem lehetett nevezni a bejutást. Billy Idol három év után tért vissza a tett színhelyére, a Budapest Parkba.

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként (mindketten a Live Nation-höz tartoznak amúgy).
Új koncertek