Blikk: lemondta raktárkoncertjét az Omega

2020/10/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Noha az elsők között kérték fel őket raktárkoncertre, az Omega visszamondta a lehetőséget és vele a támogatást – olvastuk ma a bulvárlapban.

58 évvel ezelőtt ezeken a lépcsőkön indult el az Omega és jutott egyre feljebb és feljebb. Reméljük, ez egy véget nem érő történet.

"A főpróba után beláttuk, sem technikailag, sem fizikailag nem tudjuk produkálni mindazt, amit a közönség az Omegától elvár. Nem szeretnénk, ha az Omega együttesről ez lenne az utolsó felvétel, és erre emlékezne a közönség" – foglalta össze Trunkos András, a Kossuth-díjas zenekar menedzsere, és kérdésre válaszolva hozzátette, személyzetük anyagi helyzetét szívükön viselik, de csak ezért nem akartak engedni a színvonalból – írta a Blikk.

Nem jó ezt hallani, több szempontból sem az, de mélységes tisztelet a zenekarnak a nehéz, de korrekt döntésért. Mindezt úgy, hogy semmivel sincsenek könnyebb helyzetben, mint a többi magyar zenekar: összesen 27 koncertjük maradt el a pandémia miatt.

raktárkoncert, állami támogatás, Omega, Benkő László

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek