Chris Cornell halála után először zenélnek együtt a Soundgarden-tagok

2018/04/20  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

A Soundgarden együttes két tagja újra együtt fog zenélni, most először a legendás Chris Cornell tavalyi váratlan halála óta, állítja a New Musical Express. Kim Thayil és Matt Cameron a dán Northside Fesztiválon fog fellépni június 8-án pénteken.

 Chris Cornell halála után először zenélnek együtt a Soundgarden-tagok

A Soundgarden egy mára már legendássá vált amerikai rockegyüttes, melyet 1984-ben alapított Chris Cornell, Kim Thayil és Hiro Yamamoto. Matt Cameron 1986-ban vált teljes értékű bandataggá dobosként, míg Ben Shepherd basszusgitáros 1990-ben cserélte le Yamamoto-t.

Tavaly májusban a Soundgarden és Audioslave-tagja, Chris Cornell 52 évesen, tragikus váratlansággal hunyt el. Halála előtti estén még fellépett a Soundgardennel a detroit-i Fox Theatre-ben. Bár ennek tudatában rendkívül nehéz meghallgatni, aki kíváncsi rá, itt egy csodás dal erről az esétől:

Matt Cameron, aki régen a Soundgardenben, jelenleg pedig a Pearl Jamben játszik dobosként, illetve Kim Thayil gitáros a Northside fesztiválon fog fellépni egy rock ‘n’ roll szupercsapat tagjaként. Az MC50 elnevezésű zenekarban játszik még Marcus Durant a Zen Guerrilla-ból, és a Was (Not Was) alapítója, illetve a The Rolling Stones producere, Don Was. A banda az MC5 nevű rockegyüttes Kick Out the Jams albumának 50. évfordulója alkalmából alakult meg. A Soundgarden volt basszusgitárosáról, Ben Shepherd-ről úgy tudni, hogy nem fog csatlakozni.


 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek