Családi programmal emlékeznek ma Cseh Tamásra Bakonybélben

2023/08/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Az Énekmondó emlékezete című családi programmal tisztelegnek Cseh Tamás előtt Bakonybélben. A település egykori díszpolgárának emlékére szervezett egész napos rendezvényen az érdeklődők megismerhetik az indián hagyományokat, lesz zenei program, a legkisebbeket pedig meseelőadással várják.

Családi programmal emlékeznek ma Cseh Tamásra Bakonybélben

Cseh Tamás, aki idén lett volna 80 éves, a település határában több mint hatvan éve zajló bakonyi indiánjáték alapítója és haláláig vezetője volt.  Az ő nyomdokaiba lépve igyekeztek egy olyan programot összeállítani, amelyben a természettisztelet, a néprajzi hűség, a bátorság, a kitartás, a hitvilág, a mesélés és a zene fontos szerepet kap, mindez a bakonybéli Szent-kútnál, amely Cseh Tamás számára kedves hely volt és kilencedik éve a megemlékezések helyszíne.
   
Délután a Musica Historica Régizene Együttes ad koncertet, fellép Benedekffy Katalin operaénekes, valamint a bakonybéli Szent Mauríciusz Kórus és az Ethnokor együttes közös műsorát is hallhatja a közönség.

Kora este a Resti Kornél Együttes zenél, majd a Bordó Sárkány zenekar 21. századi krónikás koncertje hallható. Az esti a tábortűz mellett Cseh Tamás és Bereményi Géza Jóslat című műsorának 1985-ös koncertfelvételéből láthatnak részleteket az érdeklődők, majd Mülhauser Martina énekes a közönség közreműködésével szólaltatja meg Cseh Tamás dalait.


Cseh Tamás, Bakonybél

 

 

Szólj hozzá!


BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek