Egy 16 éves lány és Pápai Joci nyerte a harmadik válogatót

2019/02/03  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Nagy Bogi és Pápai Joci nyerte holtversenyben A Dal 2019 harmadik válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Petruska, a Ruby Harlem és a Mocsok 1 Kölykök, a tévénézők szavazataival a USNK jutott tovább az elődöntőbe.

Egy 16 éves lány és Pápai Joci nyerte a harmadik válogatót

A mindössze 16 éves Nagy Bogi Holnap című dala 41 pontot kapott a zsűritől, akárcsak A Dal két évvel ezelőtti győztese, Pápai Joci, aki Az én apám című dalt adta elő (mindkét számot szerzőként jegyzi Molnár Ferenc Caramel).

Negyven-negyven ponttal jutott tovább Petruska a Help Me Out of Here, valamint a Ruby Harlem a Forró című dallal. Szintén bekerült az elődöntőbe a Mocsok 1 Kölykök az Egyszer című szerzeménnyel, amely a zsűritől 39 pontot kapott. A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival a USNK és a Posztolj című dal lett, így ez a formáció is folytathatja.

Ezzel kialakult az elődöntők 18-as mezőnye, amely február 9-én, majd 16-án lép színpadra a döntőbe jutásért. A Dal 2019 február 23-i fináléjába nyolc produkció jut.

A dalok itt hallgathatók meg.

A DAL 2019, Pápai Joci, Nagy Bogi

 

 

Szólj hozzá!


David Bowie 80: életműből egész éves világturné

David Bowie 80: életműből egész éves világturné

David Bowie 2027. január 8-án lenne nyolcvanéves. Az évfordulóra nem egyetlen emlékkoncerttel készülnek: a hagyaték kezelői Bowie80 néven egész...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig egy jazzdobos kezdi újraértelmezni? A Magyar Zene Háza három, egymástól földrajzilag és zeneileg is távoli előadót hoz Budapestre – közös bennük, hogy egyikük sem tekinti...

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert szembejött a közösségi médiában, hanem egyszerűen azért, mert ott voltál egy koncerten, és kíváncsi lettél rá. Az október 28. és 30. között megrendezett Budapest Showcase Hub (BuSH)...
Új koncertek