Elhunyt Bartók Béla fia

2020/12/11  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Elhunyt Bartók Péter, Bartók Béla kisebbik fia – közölte pénteken a Bartók Emlékház a Facebook oldalán.

Fotó: Színház.org

A tájékoztatás szerint Bartók Pétert életének 97. évében, december 7-én érte a halál.

Amerikai-magyar zongorista, hangmérnök volt. Édesanyja Bartók Béla második felesége Pásztory Ditta. Féltestvére az apja első házasságából született ifjabb Bartók Béla (1910-1994). Floridában élt, és a hagyaték gondozójaként konfliktusokat is vállalva őrködött apja zenéjének tisztaságán. Igazából a végrendeletét övező körülmények miatt élete jelentős részében nem is foglalkozhatott apja dolgaival. A hagyaték gondozása anyja, Pásztory Ditta kezében volt, neki pedig nem volt beleszólása abba, mi történik a művekkel. Csak édesanyja halála (1982) után nyílt lehetősége arra, hogy megvédje az apai örökségéhez fűződő jogait. Ez 25 évi ügyintézésbe telt, mert a kéziratokat egy külső igénylő is a sajátjának mondta, és Bartók Péternek meg kellett győznie a bíróságot arról, hogy Bartók Béla halálakor ki birtokolta a szerzői jogokat. (via wiki)

Az 1924. július 31-én Budapesten született Bartók Péter a Bartók Records tulajdonosaként számos Bartók-mű revideált kiadásával, valamint hasonmás kiadásával járult hozzá édesapja életművének gondozásához. Visszaemlékezését édesapjáról egy 2017-ben készült dokumentumfilm örökíti meg:

"A történetekből az is kiderül, a zeneszerző nem engedte fiát osztálykirándulni Ausztriába a számára elfogadhatatlan Anschluss miatt. Képet kapunk a zenei szigorból mit sem engedő apáról, aki kiviszi fiát a moziból, mert a Disney-filmben kihagynak valamit Beethoven VI. szimfóniájából. A természethez mindig nagyon közel álló férfiről, aki egy pillangószárnyat kér Panamában katonáskodó fiától, vagy az elszegényedett művészről, akinek New York-i otthonából elviszik a zongoráját, mert már nem érdemes kölcsönözni neki. A fiú emlékeiben megelevenedik a népdalgyűjtő Bartók, aki fonográffal és fényképezőgéppel járta az erdélyi falvakat."

Bartók Péter Apám című könyve pótolhatatlan értékű információkat nyújt a Bartók család utolsó budapesti lakásában folyó életéről, édesapja zeneszerzői és népzenekutatói munkájáról, a Mikrokozmosz-sorozat keletkezéséről, a család mindennapjairól.(A teljesség kedvéért: féltestvére három könyvben is emléket állított édeasapjuknak.)

 

Nyugodjék békében!

BArtók Béla, Bartók Péter, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek