Elvis Costello lemondta európai turnéját

2018/07/07  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Rákbetegsége miatt lemondta pénteken európai turnéját Elvis Costello. A zenész egy "nagyon agresszív" tumor eltávolítása után lábadozik.

Elvis Costello lemondta európai turnéját

A brit énekes-dalszerzőn májusban hajtották végre a műtétet, akkor még úgy döntött, folytatja júniusban a koncertkörutat.

A turné lemondását bejelentő közleményben kifejtette, hogy lelkileg készen állt a turnéra. "De most el kell fogadnom, hogy tovább tart visszaszerezni az erőmet, mint azt reméltem" – közölte a 63 éves Costello.

A zenészt hat hete felhívta fel a specialistája és azt mondta: "El kellene kezdened lottózni". Az orvos szerint ritkán látni ilyen kicsi, de ennyire agresszív daganatot, amely egyetlen operációval eltávolítható.

Costello rövid pihenés után teljes elánnal vetette bele magát nyári turnéjába, ám az első európai állomások után megállapította, hogy hosszabb időre lesz szüksége a teljes gyógyuláshoz. A turnét ezért megszakítják, ami összesen hat európai helyszínt érint. Elvis Costello péntek este Manchesterben, július 8-án a horvátországi Pulában, 9-én az ausztriai Grazban, július 11-én Bécsben lépett volna fel.

Elvis Costello az 1970-es évek punk és new wave zenészei közül emelkedett befolyásos művésszé. Olyan számok tették ismertté, mint az Oliver's Army, a Shipbuilding és az I Can't Stand Up For Falling Down. Az évek során olyan zenészekkel működött együtt, mint Paul McCartney, a Green Day és Burt Bacharach. 2003-ban Oscar-díjra jelölték a Hideghegy című filmben megszólaló The Scarlet Tide című dalért.

Harmincegyedik stúdióalbuma a tervek szerint októberben jelenik meg.

Elvis Costello eddig csupán egy alkalommal, 2014-ben lépett fel Budapesten.

Elvis Costello, turné, Európa, rák

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek