Enrique Iglesias júniusban Budapesten koncertezik

2022/04/19  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Enriqe Iglesias zenekara és tánckara kíséretében mindössze három koncert erejéig utazik Európába, amelynek Budapest az egyik állomása.

Enrique Iglesias Budapesten koncertezik

Enrique Iglesias 2018 márciusában lépett fel legutóbb Magyarországon. Akkor pillanatok alatt elfogytak a jegyek és két telt házas koncertet adott a világsztár. Idén csak egyetlen koncert lesz, de azon ugyanazt a színpad-, fény-, hang-, lézer- és pirotechnikát láthatjuk majd, amely a nemrégiben véget ért amerikai turné nagyságát jellemezte.

A Grammy-díjas spanyol énekes eddig vagy 200 díjat nyert, 10 stúdió albumot vett fel, és sokak úgy emlegetik őt, mint a latin zene királyát. 2020-ban megkaphatta élete legnagyobb elismerését, miszerint megválasztották minden idők legjobb latin előadójává (Top Latin Artist of All Time). 25 éves karrierje során több mint 170 millió lemezt adott el. Enrique továbbra is korunk egyik legfontosabb popénekese. A 2016-os American Music Awards-on megszavazták őt a közönség kedvenc művészének, majd 2016-ban és 2017-ben 5 díjat nyert a Latin American Music Awards díjátadón, köztük az Év Művésze díját is.

Dalai és albumai a legtöbbet játszottak között vannak minden kontinensen. A budapesti koncerten olyan slágerek hallhatóak majd, mint a Sube me la radio, a Duele el corazón, Loco, a Heart Attack és a Bailando… Az utóbbi dal videóklipje a második legnézettebb klip lett a YouTube-on az egész világon, közel 3 és fél milliárdos nézettséget produkált.

Úgy tudjuk, hogy dal premierre is készül, ami igazán nagy megtiszteltetés a hazai közönség számára.

Az MVM Dome-ban 2022. június 12-én vasárnap, 20.00 órakor kezdődő koncertre a jegyértékesítés 2022. április 20-án, szerdán 10 órától indul.

 

Enriqe Iglesias, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek