Fiatal zenekarok jelentkezését várja a Carson Coma

2023/11/03  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Fennállásának ötödik évét ünneplő zenekar meghirdeti támogatói programját, az "I. Carson Coma Palántaprogramot", amelyben egy kezdő zenekar számára ajánlja fel egy nagylemeznyi hangfelvétel ingyenes elkészítését.

Fiatal zenekarok jelentkezését várja a Carson Coma

Saját stábjuk segítségével, saját stúdiójukban – ahol többek között az Immunissá válunk, a Kék Hullám Kemping vagy az Én Még Sohasem felvételei is készültek – vehetik fel első önálló albumukat. Emellett a nyertes csapat lehetőséget kap sajtómegjelenésre, valamint a tagok részt vehetnek egy zenekari fotózáson is.

Öt évvel ezelőtt az útkeresés sűrűjében vettük fel az első nagylemezünket a Hangfoglaló Program Induló előadói támogatásának segítségével. Majdnem a teljes összeget hangfelvételre - keverésre - masterelésre költöttük. Kezdő zenekarként, állami támogatás nélkül szinte lehetetlen profi körülmények között hangfelvételt készíteni. Ebben szeretnénk segíteni az I. Carson Coma Palántaprogram nyertesének, ezzel is támogatva a jövő tehetségeit, hogy öt év múlva, az első csarnokkoncertjükön együtt emlékezhessünk vissza arra a bizonyos első lemezfelvételre" – meséli Héra Barnabás, a zenekar dobosa.
 
Noha a zenei mainstream az elmúlt években több új, izgalmas fordulatot vett, az általánosságban elmondható, hogy mind itthon, mind világszinten egyre kevésbé jellemző, hogy gimnazista fiúk-lányok zenekarba tömörülve vágnak neki a zenei karriernek. Ezért is szeretnénk az elmúlt években magunkra szedett tapasztalattal és infrastruktúrával egy fiatal, pályakezdő zenekart segíteni egy ingyen lemezzel, hogy visszaadhassunk annak a közegnek, akiktől ennyit kaptunk" - tette hozzá Fekete Giorgio.

Jelentkezési határidő: 2023.12.15.

Pályázati feltételek a jelentkezők számára:

  • fiatal, többtagú zenekari formációnak kell lenniük,
  • nem rendelkezhetnek kiadói háttérrel,
  • nem rendelkezhetnek már megjelent nagylemezzel,
  • 3 darab még kiadatlan demó beküldése szükséges, amelyek a leendő nagylemez részét képezik majd.

A jelenleg Európában turnézó – azért egy budapesti koncert még belefért –, eddig teltházas koncerteket adó Carson Coma 2024. április 6-án az MVM Dome-ban ünnepli ötödik születésnapját és bízik abban, hogy a program által kiválasztott tehetségeket is sikerül elindítani ezen az úton.

 

Thuróczy Szabolcs jól megfenyegette a Carson Coma zenekar tagjait

 

 

Carson Coma, Palántaprogram, tehetséggondozás, feltörekvő zenekarok

 

 

Szólj hozzá!


Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megveszel egy koncertjegyet – és kapsz mellé egy egész fesztivált

Július 24-én a veszprémi Gyárkertben a Thievery Corporation ad koncertet, néhány perc sétára pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál zajlik majd, ahol színpadok, utcazenészek, örömzenélések és hajnali találkozások várják azokat, akik nem akarják, hogy az éjjel véget érjen.

The Cure, Gorillaz, Moby??? Nagyot vállalt a debütáló bolgár fesztivál

A bolgár PhillGood nem apró lépésekben akarja felépíteni a nevét: rögtön a kontinens fesztiváltérképére szeretne felkerülni. És ha a line upból indulunk ki, jó eséllyel sikerülhet is neki. Az új fesztivál ezen a hétvégén mutatkozik be Plovdivban, Európa egyik legrégebben lakott városában.
Új koncertek