Harmadszor is feloszlik a Rage Against the Machine – úgy tűnik, ez már végleges

2024/01/04  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Telex adta hírül, hogy a zenekar dobosa, Brad Wilk írt az Instagramon megírta: a zenekar már biztosan nem fog többet élőben fellépni.

 Fotó: Stacie Hess

A zenekar először 2000-ben állt le, amikor Zack de la Rocha kiszállt belső konfliktusokra hivatkozva. 2007-ben aztán újra összeálltak először csak a Coachella kedvéért, de a zenekar végül még 2011-ig aktívan turnézott. Ezt követte a második nagy leállás, amit végül a 2022-es fellépésekkel szakított meg a RATM – írja a Telex.

Hozzátennénk, a visszatérésüket végig balszerencse kísérte.

Csaknem egy évtizednyi koncertszünet után meghirdették a turnéjukat, amit aztán lenullázott a pandémia, elhalasztották egy évvel, aztán még egy évvel. Végre elindult a koncertfolyam, de Torontóban hatalmasat esett a színpadról Tom Morelló, akit földre tepert a biztonsági őr koncert közben. Utána jött a hír, hogy a zenekar törli európai és nagy-britanniai turnéját, mert Zack de la Rocha megsérült egy július elején egy chicagói fellépésen, és pihenésre, rehabilitációra szorul.

Azóta csak annyit hallottunk felőlük, hogy a zenekar Rock and Roll Hírességek Csarnokába történő beiktatásán csak Tom Morello jelent meg a négy tagból, meg azt, hogy ő pl. a szomszédban koncertet fog adni nyáron: a Black Eyed Peas, Carl Cox és Bonobo mellett ő a 2024-es EXIT Fesztivál egyik headlinere.

 

Rage Against the Machine, feloszlás, Tom Morello

 

 

Szólj hozzá!


Bazi nagy Metallica-buli: pár nap, és indul az egynapos jegyek értékesítése

Bazi nagy Metallica-buli: pár nap, és indul az...

A Metallica nem lassít – sőt, úgy tűnik, a zenekar újra és újra képes felülírni saját rekordjait. A 2023-ban indult M72 World Tour globális...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Az ember, aki nem akart istennek látszani – Nirvana MTV Unplugged by Pollyna

Ma este nemcsak egy koncertre ülhet be az, aki a Nirvana MTV Unplugged by Pollyna eseményt választja, hanem egy időutazásra, amely visszavisz 1993 őszébe – a zeneipar egyik legőszintébb és legmegrendítőbb pillanatához.

Mária Terézia vizét issza és design kanapén pihen meg JLO vasárnap Budapesten

Még kettőt kell aludni, és az MVM Dome színpadára lép „Up All Night – Live in 2025” című exkluzív turnéja keretében Jennifer Lopez. Azt már tudjuk, mit fog enni a világsztár (link a cikk végén), de vajon mivel oltja a szomját Budapesten?
Új koncertek