Háromnapos gyász Rióban: elhunyt minden idők egyik legnagyobb brazil énekese

2022/01/22  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

91 éves korában elhunyt Elza Soares, a brazil szamba királynője, aki hat évtizedes karrierje alatt több mint 30 albumot adott ki. Zenéjét nem csak szórakoztatásra, de a rasszizmus és a diszkrimináció más formái elleni tiltakozásra is felhasználta.

Fotó: Pan African Music

Elza Soares szegénységben született 1930-ban Rio de Janerio egyik favelájában. Életét átszőtték a tragédiák. Apja 12 évesen házasságra kényszerítette, a lány egy éven belül életet adott első gyermekének. Első férjétől, aki gyakran bántalmazta is, hét gyereke született, az első kettő azonban koraszülöttként jött világra és korán elhunyt. Elza 21 éves volt, amikor a férfi meghalt. Később megvallotta, hogy ekkor gyakran lopott, hogy etetni tudja családját. Később hozzáment Manuel Francisco dos Santoshoz, a Garrincha becenevű brazil focistához. Közös fiuk kilenc évesen meghalt. A házasság 17 éven át tartott, Elza végig támogatta férjét a sérülésekkel és az alkoholizmussal vívott harcában.

Személyes tragédiái ellenére karrierjében nagy sikereket ért el, tehetségét elismerte az angol királynő is, aki 1968-as brazíliai látogatásakor találkozott vele. A brazíliai brit nagykövetség a Twitteren emlékezett meg a találkozóról, felidézve, hogy Soares milyen hatással volt hangjával az uralkodóra, és az eseményt "a királynők találkozásának" nevezte.

2018-ban mutatták be több filmfesztiválon a My Name is Now, Elza Soares című, róla készült filmet.

 Szókimondó személyiség volt, soha nem felejtette azt a rasszizmust, mellyel a karrierje elején bárokban és szalonokban tartott fellépései alkalmával szembesült. A társadalmi és faji igazságosságért kampányolt Brazíliában. "A rasszizmus folytatódik, de harcolni fogunk ellene és haladást fogunk elérni. A rasszizmus betegség" – mondta tavalyi, a 90. születésnapja alkalmából adott interjúban.

Családja közlése szerint Rio de Janeiró-i otthonában hunyt el.

"A szeretett és örök Elza megpihent, de örökké él a zenetörténelemben és a szívünkben és a világszerte több ezer rajongója szívében. Az utolsókig énekelt, ahogy mindig is akarta" – áll a család közleményében.

Eduardo Paes, Rio de Janeiro polgármestere háromnapos gyászt hirdetett a brazil kulturális fővárosban "e nagy carioca" (született riói) elvesztése miatt. "Egy nő! Egy harcos! Éljen Elza!" – írta Paes a Twitteren. Elza Soaresről megemlékezett többek között Luiz Inácio Lula da Silva, Brazília korábbi elnöke, és Pelé, az énekesnő néhai férjének volt csapattársa is.

Legutolsó felvétele ez volt:

***

A Telex értesülése szerint a tavalyi elmaradt rendezvény után 2022-ben sem a rendes farsangi időszakban, hanem csak húsvét után tartják meg a világ leghíresebb karneválját. Az omikronvariánsnak köszönhetően Brazíliában is rendkívül gyorsan terjed a koronavírus-járvány, így a riói karneválra igyekvő több százezer embernek át kell bookoltatni a jegyét...

 

 

Elza Soares, Brazilia, szamba, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek