Házasítás: egy borász és négy ismert zenész kollabja

2021/07/22  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az úgy volt, hogy a Mórocz Pincészet tulajdonosa felkért négy muzsikust – Szedert, A Bence kalandjait, BÖBE-t és Hangácsi Mártont -, hogy az új évjáratos boraihoz adják oda egy-egy kiadatlan dalukat... Odaadták.

Szeder bora :)

Mórocz Tamás arra jött rá, hogy egy zenész és egy borász élete számos ponton mutat hasonlóságot. Kezdve azzal, hogy természetesen mindegyik tanulja a maga szakmáját, gyakorol, befektet – de az izgalmas párhuzamok csak ezután kezdődnek.

"Egy zenész vagy zenekar megírja a dalokat, kiadja azokat lemezen, vagy valamilyen formában, a kiadott anyagát bemutatja koncerteken, esetleg bekerül a rádiós lejátszási listákra és ezzel együtt szépen felépül egy közösség, akik szívesen hallgatják újra és újra a dalokat, megveszik a lemezeket, eljárnak koncertre. A borászat egy hasonlóan izgalmas alkotó, kreatív folyamat. Minden évben a szőlőből elkészítjük a borokat saját stílusunk és ízlésünk szerint. Ezeket a borokat aztán bemutatjuk fesztiválokon, borbemutatókon, esetleg eljutunk valamelyik üzlet vagy üzletlánc polcaira. Így szépen lassan felépül egy közösség, akik szívesen kóstolják újra és újra a borokat, sőt még a pincénkhez is ellátogatnak. Később már eljárnak az eseményeinkre és alig várják, hogy a pince mélyén lapuló, hordóban érlelődő tétel is végre forgalomba kerüljön. Kicsit talán a rajongóink lesznek."

Legyünk őszinték: a két műfaj a gyakorlatban sem elválasztható egymástól... Sokkal jobban esik egy nyár esti baráti borozás, fröccsözés úgy, ha zene is szól a háttérben és egy koncertélmény is alig-alig elképzelhető hideg bor vagy fröccs nélkül. Ebből jött a gondolat, hogy mennyire jó lenne, ha a megjelenő új évjáratos borok mellé elkészülne egy kislemez, aminek minden dala párt alkothatna valamelyik borommal.

"Az elmúlt években nagyon sok, általam nagyra tartott zenészt volt szerencsém megismerni, akikkel aztán barátságot kötöttem. Így hamar találtam olyan zenészeket, akik vállalták, hogy eddig kiadatlan, vagy készülőben lévő dalukat adják ehhez a projekthez Így születtek meg ezen dal- és borpárok" –  mondta a borász.

Elsőként Szeder ajánlotta fel az EP-hez a Kötéltánc című dalát, amit egy könnyed, illatos Traminihez választott a borász (képünkön).

A Bence kalandjai frontembere, Fogadalom című szerzeményét az Olasz rizlinghez párosította Tamás.

BÖBE why dalát Merlot Roséval,

míg Hangácsi Márton Patience Is The Devil számát Hordós Olasz rizlinggel kapcsolta össze a szakember.

A négy dal Kiadatlan címmel, EP formájában július 27-én megjelenik az összes online platformon. Július 24-én, szombaton pedig élőben is megtapasztalható a fenti párosítások egyike, ugyanis Mórocz Tamás pécselyi pincészetében ad borkósolós koncertet Szeder.

Mórocz Pincészet, Szeder, Hangácsi Márton, BÖBE, Bence kalandjai

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek