Hobó ruháját lehet szétvagdosni a Yoko Ono-kiállítás performanszán

2023/01/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

"A háborúnak vége! Ha akarod" című kiállítást a világon mindenhol a Cut Piece/Levágott darab performansz kíséri.

Fotó: Hobo/FB
A Levágott darab című performansz a művészettörténetben az egyik legelső, közismertté vált művészeti akció volt, Yoko Ono először 1964-ben mutatta be, ezzel hívta fel a figyelmet az egymástól való elidegenedésre. Az eredeti performanszban Yoko Ono ruhájából vághatott le egy darabot a közönség, és erre most is sor kerülhet, mert a kiállítás megnyitását beharangozó hírek szerint február 18-án Yoko Ono és John Lennon fia, Sean Lennon zenész vesz részt rajta, noha ennek nyomát egyelőre nem látjuk a Nemzeti Múzeum eseményei között.
A január 28-i (szombat) előadás során Hobo ruhájából vághat le egy darabot a közönség, amelyet borítékba téve elküldhet egy szerettének. Azt nem tudjuk, milyen ruha lesz rajta, nem feltétlenül a képen szereplő :)
A rendhagyó tárlat bevételét a múzeum az ukrajnai háború kárpátaljai áldozatainak támogatásra fordítja majd.
További infók:

 

Yoko Ono, Sean Lennon, John Lennone, imagine, kiállítás, Magyar Nemzeti Múzeum, Cut piece, béke, performansz, Hobo

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek