Holtan találták az X-faktorból egykoron kizárt fiatal zenészt

2020/05/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Meghalt Petics Kristóf, a GIL (Gilbert In Love) zenekar frontembere, az X-Faktor egykori versenyzője és énekese, erősítette meg a bulvársajtóban keringő információkat az Indexnek a zenekar ritmusgitárosa, Fekete Edward.

Fotó: GIL/FB

Vasárnap, azaz május 24-én reggel nem ment haza a fiatalember, ezért az anyukája kiment az Újfehértó melletti tavacskához. A Bors információi szerint az X-Faktor egykori versenyzője gyakran járt oda lazítani, erről az édesanyja is tudott. A fiút sajnos vízbe fúlva találták. A lába beszorult egy faágba vagy farönkbe, ez okozhatta a vesztét.

Mindössze 23 éves volt.

2016-ban indult az X-Faktorban, de egy fővárosi szórakozóhelyen verekedésbe keveredett, s bár szerinte önvédelem volt, az RTL Klub nem kívánt vele tovább dolgozni, erről mentorával, Puskás Petivel egyetértésben döntöttek, hozzátéve azt is, hogy ez a balhé csak az utolsó csepp volt a pohárban.

A Borsnak egykori menedzsere, MC Hawer nyilatkozott még 2017-ben, elmondása szerint a fiatalember akkor segédmunkából próbált megélni és a rajongóinál húzta meg magát éjszakánként, mert otthonról kirakták. A rapper szerint a zenész bipoláris depresszióval küzdött. A kapcsolatuk megromlott, de az egykori segítő, ha szűkszavúan is, de megemlékezett a fiatalemberről:

 

Petics Kristóf a 2018-ban alakult GIL (Gilbert in Love – alter glam rock) zenekarban énekelt, a Fb tanúsága szerint 2019. decemberében volt az utolsó koncertjük az Ellátóházban.

 

Kristóf tele volt álmokkal, tervekkel: a TV2-vel készült szerződésre zenésztársával – Fekete Edward azt mondta, szerdán mentek volna aláírni a Sztárban sztár következő évadára.

"Megosztó személyiség volt, sokan nem kedveltétek, tudom. Őrültnek tartottátok, de mint tudjuk, a legkiválóbbak mind azok" – írta Tóth Andi a közösségi oldalán. (Az énekes-.színésznő a 2014-es X-Faktor győztese volt, mi több: a legfiatalabb győztes evör (15) és az első lány győztes IS.)

(Index)

Petics Kristóf, gyász, X-faktor, MC Hawer, GIL zenekar

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek