Húsz év után új szólólemezt készített Szekeres Tamás

2019/11/17  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A hazai rockszíntér kiemelkedő gitárosa, az Omega állandó zenésze White Shapes of Blue című anyaga egyfajta összegzése eddigi négy évtizedes pályájának.

Húsz év után új szólólemezt készített Szekeres Tamás

"Folyamatosan dolgozom, mostanra érett meg egy új anyag, aminek megjelenésére a lemez producere, Trunkos András beszélt rá. Azt mondta, nyomatot kell hagynom egy korszakról" – közölte Szekeres Tamás az MTI-vel.

A gitáros a tervek szerint jövőre hazai és külföldi fesztiválokon mutatja be a CD-t, amelyen nemcsak gitározott, hanem basszusgitáron és szintetizátoron is játszott, valamint programozott. Négy felvételen a szintén az Omegában vendégeskedő Földi Albert billentyűzött. A koncerttervekben zenekari felállás szerepel.

Trunkos András (aki a Planned Emotions című szám társszerzője is a lemezen) kiemelte: Szekeres Tamás virtuozitása gazdag érzelemvilággal párosul, ami rányomja a bélyegét az anyagra.

Az 55 éves Szekeres Tamás a hetvenes évek vége óta gitározik, gyorsan ismert lett a hazai színtéren tudásával és technikájával, első szólólemeze 1989-ben jelent meg Guitarmania címmel. A Zeneakadémián diplomázott, tizenhárom saját albumot készített, dolgozott Amerikában, játszott világsztárokkal (Tony MacAlpine, Kip Winger, Ian Parry, Ken Tamplin), 1994 óta rendszeres közreműködő az Omega koncertjein és lemezein. De zenélt a VM Bandben, a Senatorban, az Eastben, az Omenben, a Keresztes Ildikó Bandben is.

Saját nevén legutóbb 1999-ben jelentkezett lemezzel, ez volt a King Street Blues, ezen saját szerzeményei mellett Greg Howe (Yes) és Tony MacAlpine zenéit játszotta.

Az új CD tizenkét darabjának többsége kortárs, sok esetben nála fiatalabb külföldi gitárvirtuózok szerzeményeinek előadása, feldolgozása; leginkább a zenei köztudatban nem szereplő, de a gitárosok körében az online videomegosztókon rendkívül népszerű számokról van szó. Szekeres Tamás két saját kompozíciójával egészítette ki a csokrot, egyikük a címadó White Shapes of Blue.

Szekeres Tamás White Shapes of Blue című albuma a GrundRecords gondozásában jelent meg.

Felkerült az anyagra mások mellett a Racer X amerikai heavy metál csapat és gitárosa, Paul Gilbert egyik kevésbé ismert darabja, a Viking Kong, a svéd Mats Johansson Irish Leg című szerzeménye, olasz zenészek, Marco Sfogli és a mindössze 30 éves Claudio Pietronic számai vagy a svájci Brian Maillard és a thaiföldi Jack Thammarat egy-egy zenéje.

A gitáros két számot az Omega 2017-es albumáról, a Volt egyszer egy vadkeletről "kölcsönzött": a Kóbor János által jegyzett The Immigrant Identityt és a Scorpions világslágerét, a Still Loving You-t. Érdekes darab Don Robey és Joe Medwick Veasey RNB klasszikusa, a Further On Up the Road, amelyet Szekeres Eric Clapton két koncertfelvétele alapján játszik el, az egyiken Joe Bonamassával duózott Clapton.

 

Szekeres Tamás, szólólemez, Omega, White Shapes of Blue

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek