Így szól a Neoton 1969-ben született nagy slágere 2023-ban

2023/06/09  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Zoltán Erika-Mr Rick-DJ Dominique trió – akik a hétköznapi életben is jó viszonyt ápolnak – a Neoton-együttes „Kell, hogy várj" című örökbecsű felvételét dolgozták át 21. századi hangzással.

Így szól a Neoton 1969-ben született nagy slágere 2023-ban

„A magyar popzene gyöngyszeme. A Kell, hogy várj-nak csak egy hibája van. Hogy nem én írtam” – mondta a dalról annak idején Balázs Fecó a ma már nem létező Népszabadság 2020-as cikke szerint. Fecó akkortájt a Neotonban játszott Galácz Lajossal, Som Lajossal és a szerző-gitáros Pásztor Lászlóval együtt, de a dal szövegét S. Nagy István vetette papírra.

S. Nagy István szövegén szerencsére nem változtattak, csak a ritmust pörgették fel – majd mindenki megítéli, melyik verzió számára a kedvesebb.

"Hatalmas örömmel és lelkesedéssel vettem részt ebben a projektben, hiszen a dal szerzője, egyben a Neoton egyik alapítója nem más, mint Pásztor László, akinek karrierem legnagyobb slágereit köszönhetem" – mondta Zoltán Erika.

Íme, a 2023-as verzió:

 

Neoton, kell hogy várj, Zoltán Erika, Mr Rick, DJ Dominique, Balázs Fecó, S.Nagy István

 

 

Szólj hozzá!


A történetet tegnap a The Missionnél hagytuk abba – októberben Budapestre jön a The Sisters of Mercy

A történetet tegnap a The Missionnél hagytuk abba –...

Három évvel legutóbbi, teltházas budapesti koncertje után visszatér a The Sisters of Mercy: Andrew Eldritch zenekara 2026. október 28-án a Dürer...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Szomorú magyarnak Carson Coma koncertet

A felszabadulást ünnepelte Budapest Parkos koncertjével a Carson Coma és persze a zsúfolásig telt küzdőtér. De miközben egy korszak lezárását ünnepeljük, valahogy mégis ragaszkodunk a régihez? Lehet, hogy csak én éreztem így, egy biztos: a Carson Coma megadta a módját az ünneplésnek.

A bazi nagy Bëlga lagzi

A Bëlga szeptember 12-i, Budapest Parkos koncertje egy lagzi is lesz egyben. Eskü', mindennel együtt, ami ilyenkor kell. Európa eddigi legnagyobb lakodalmának Janklovics Péter lesz a vőfélye.
Új koncertek