Menopauza

Jordániától Kalifornián át Szegedig: csak adott koordinátákon hallgatható meg a MORDÁI új albuma

2022/10/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A népzenei hagyományokból táplálkozó, azt erősen pszichedelikus elemekkel fűszerező MORDÁI egészen különleges módon jelentette meg második nagylemezét. Az akció célja, hogy a virtuális világ megszokott sémáit formabontó módon átültesse a valóságba, ezzel is hangsúlyozva a dalok természetközeliségét.

Fotó: MORDÁI/FB

Az Álom esett a szememre című albumot – egy geolokációs honlap segítségével – csakis a Normafa egy adott pontján, illetve a közönség által megszavazott különleges helyszíneken lehet meghallgatni.

Az egyetlen fix állomáshoz Nóvé Somát, a MORDÁI frontemberét különleges kapcsolat fűzi:

“Minden lemeznél van egyfajta rituálém: amikor a hangtechnikus, Gál Máté elküldi az anyagot, mindig felmegyek a fogaskerekűvel a Normafára, és ott hallgatom meg először. Ez azért fontos nekem, mert így nyugalomban, csak erre tudok koncentrálni, megadom a módját. Ez indította el az ötletet, hogy mi lenne, ha mások is így hallgatnák meg, izgalmas kísérletnek tűnt” - mesélte.

 A többi helyszín:

  • Csónakázó tó, Székesfehérvár: Székesfehérvár, 8000
  • Városmajor, Budapest: G259+42 Budapest
  • Mansfeld Péter park, Budapest
  • Ezeréves Tölgy, Mikepércs: CJ9X+V4 Mikepércs
  • Tettye Park, Pécs: 36PP+R6 Pécs
  • Teve szikla, Pilisborosjenő: JX7H+J6, Pilisborosjenő
  • Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark, Tar: XP7V+GX Tar
  • Margitszigeti zenélő szökőkút, Budapest: G29V+GW Budapest
  • Múzeumkert, Szeged: 7522+MJ Szeged
  • Apáthy-szikla kilátó, Budapest: GXJP+MF Budapest
  • Pákozdi-ingókövek, Pákozd: 6GPQ+C6 Pákozd
  • Kossuth tér, Debrecen: GJJF+GV Debrecen
  • Cseke-tó, Tata: 47.650847,18.3306606
  • Csónakázó-tó, Szombathely: 7.2344259,16.5913265
  • Zsámbéki Romtemplom: GPX7+PW Zsámbék
Határainkon kívül pedig:
  • Yucca-völgy, Kalifornia: 6FPH+RFP Yucca Valley, California, USA
    Richmond Park, London: CPRG+F5 Richmond, United Kingdom
  • Aqaba, Jordánia: GXMV+7FW،
  • Sankt-Elisabeth-Platz, Bécs: 48.1904347,16.3727737
  • Parcul Cetatuia, Romania: QHGJ+4M Cluj-Napoca, Romania

Azoknak, akiknek nincs okostelefonuk, vagy csak szeretnék otthon is meghallgatni a lemezt, elrejtettek 3 db pendrive-ot az album tartalmával ezekre a helyekre, feltehetően azóta gazdára találtak :)

A hattagú MORDÁI 2020-ban jelentette meg nagysikerű első nagylemezét, amit többek közt az európai viszonylatban fontos ugródeszkának számító Eurosonic fesztiválon is bemutattak. A csapat azóta több tagcserén is átesett, az Álom esett a szememre zenei világát pedig nagyban befolyásolta, hogy a dalszerzésben az “újabb” tagok (Csernovszky Márton - basszusgitár, Szabó-Sipos Ágoston - dobok, Varga Dániel - szaxofon) is részt vettek, a végeredmény pedig hat különböző zenei identitás egyvelege lett. Zeneileg ráadásul nagy változás az első albumhoz képest, hogy míg az a Muzsikás repertoárjából táplálkozott, Nóvé Soma most egy sokkal szélesebb palettáról válogatott népdalokat.

A zenekar próbál olyan dolgokat egyesíteni a népzenei hagyományokkal, amik kulturálisan nem feltétlenül kapcsolódnak számos ponton, de sokat kísérleteznek azzal, hogyan tud a kettő érdekes, izgalmas, de közben autentikus fúziót alkotni. Ez az újító szándék ezúttal nem csak a dalokban mutatkozott meg.

Az Álom esett a szememre lemez a megszokott digitális platformokon decembertől lesz elérhető, amit egy lemezbemutatóval is megünnepelnek majd.

MORDÁI

 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek