Június 18-án nyit a Budapest Jazz Club

2020/06/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A szigorú higiéniai protokoll mellett újonnan felújított mellékhelyiségek, a koncertteremben szellős ültetés és a klub területén elhelyezett több automata kézfertőtlenítő állomás várja június közepétől a vendégeket. És kétféle csapolt sör.

Június 18-án kinyit a BJC

Az EMMI  megbízásából a Budapest Music Center pályázatot hirdetett jazz előadóművészek számára a Köszönjük, Magyarország! program keretein belül, a veszélyhelyzet után – elsősorban vidéki helyszíneken – megrendezett koncertek megvalósításának elősegítésére. Összesen 161 érvényes pályázat érkezett be a május 18-i határidőre, melyek közül az elbírálás után 87 produkció 297 művészének fellépését támogatja a program a bruttó 30 millió forintos keretből. A lista itt olvasható.

Nos, a BJC nem vidéki – ahogy a nevében is szerepel, nagyon is budapesti, de itt is elindulnak a koncertek: a klubban az újranyitást követően is a hazai és nemzetközi jazz élet legjobbjai játszanak a koncertteremben, és a Jam Sessionok alkalmával heti öt alkalommal: hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton este fél tíztől a BJC Bistro-ban.

Június 18-án a Szakcsi Lakatos Róbert Trio lesz a kényszerpihenőt követő első helyszínen koncertező formáció. Június 19-én a közkedvelt Budapest Bossanova, 20-án a fiatalok zenészekből álló Jazz Friend (ők is szerepelnek a támogatottak listáján), míg 23-án kedden a klub egyik kedvence, Micheller Myrtill várja a régi és új közönséget.

Budapesti Music Centrum, nyitás

 

 

Szólj hozzá!


Diana Krall a Müpában!

Diana Krall a Müpában!

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni Diana Krallt, az talán a szépség lehetne... Megjelenését, lemezeinek hangvételét és a zenéje által sugallt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

40 év után Budapestre jön NENA – hány lufit hoz?

A 99 Luftballons előadója, a német popkultúra egyik legikonikusabb énekese, Nena Budapestre is elhozza slágereit Wir Gehören Zusammen (Összetartozunk) című, több mint négy évtizedet felölelő turnéjával. A kétórás show október 21-én érkezik a Barba Negrába.

Vigyétek el őket lassúzni! Filmmel, koncerttel és lemezzel ünnepel az idén 20 éves Kiscsillag

Egész estés filmmel, nagyszabású koncerttel, valamint válogatáslemezzel és új dalokkal ünnepel az idén 20 éves Kiscsillag, Lovasi András (Kispál és a Borz) és Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk) közös zenekara.
Új koncertek