Kállay-Saunders András, Radics Gigi, Kaukázus – megvannak A DAL 2021 versenyzői

2020/12/11  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Kialakult A Dal 2021 mezőnye: a több mint 400 produkcióból negyvenet fog látni a közönség a január 30-án induló dalválasztó show-ban.

Fotó: Radovan Zierik (Pexels)

A Dal 2021 nyertese amellett, hogy pénzjutalomban részesül, lemezfelvétel és videoklip készítésére is lehetőséget kap, valamint a Petőfi Zenei Díj „Év Dala” elismerését is bezsebelheti. A tizedik alkalommal látható dalválasztó show-ban több különdíjat is átadnak majd: „A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója” és „A Dal 2021 Felfedezettje” díjakat. A versenybe jutott dalok mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyben is, és elnyerheti „A Dal 2021 legjobb akusztik felvétele” címet.

A Dal 2021 élő adásait január 30-tól szombat esténként, hét héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión, majd március 13-i döntőben kihirdetik az év magyar slágerét.

A Dal 2021 mezőnye (előadó – dalcím):

Andelic Jonathan – Áldom
Balogh Eszter – Maradnék
Bari Lacika – Féltelek.
Beneath My Skin – Ébredj!
Chain Bridge Pop – Messze valahol
Csondor Kata – Bosszúállók
Detti – Nem muszáj
Down For Whatever – Zuhanás
Galda Levente – Eredő
GERENDĀS ft. Dárdai Blanka – Senkié
Hajdu Erik – Szürke madár
Heavy Brains – Emlékszel Luscinia – Labirintus
Hegedűs Bori és Tempfli Erik – Altató
Kállay Saunders – Haza jövök
Katona Petra – Viszlát Múlt
Kaukázus – Egyetlen szó
Kozma Orsi – Változik a világ
LivingRoom – Megtörtént
LongStoryShort! – Talán Holnap
Mudfield – Nincs szerencsém
Nági és Betti – Gyere velem
Nagy Adri – Hol voltál
Nagy Szilárd feat. Ragány Misa – Drága Hazám
Name Project – Altass el
No Sugar – Falak
Noémo – Hableány
Pejtsik Panna – Fehér Elefánt
Phoenix RT feat Diószegi Kiki – Jelzőfény
Pink & The Panthers – Sodor a Szél
Radics Gigi – Egy vagy velem
Siklósi Balázs – Csak egy IGEN
Sőti Barbi – Érezz idebenn
Süle Zsolt – Befúj
Swing à la Django – Maradok
Szabó Leslie – Legyen másnak is jó
Szekér Gergő – Hazatérsz
Szőke Nikoletta – Új esély
Tortuga – Törnek az Ablakok
Veréb Tomi – Miénk volt a Világ
YOULÏ – A legjobb

 

via DAL

A Dal 2021, nemzeti dalválasztó, Kállay-Saunders András, Radics Gigi, Kaukázus, Veréb Tamás

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek