Keresik az év legjobb magyar klipjeit – elindult a szavazás

2019/09/18  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét október 10-én az Akvárium Klubban. Több mint 500 klipet neveztek be a versenybe, ezekre már lehet szavazni.

Keresik az év legjobb magyar klipjeit!

A zenei videóknak rendes, országos versenyt először 2015-ben rendeztek. Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét. Két napos, maratoni klipnézős népünnepek voltak. Egy év kihagyás után, a harmadik verseny tavaly, az Anker’tben volt. Az évente változó, független zsűri újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből állt össze. (A korábbi feltörekvő nyertesek jó része azóta Los Angelestől Szabadkáig filmes, reklámos, vagy kreatív szakember lett.)

Idén a Klipszemle egy jó nagyot lépett előre, és az október 10-én lévő díjátadót már Akvárium Klubban rendezik meg. Ráadásul négy helyszínen várnak majd programokkal: a NagyHallban versenyprogramvetítés és a díjátadó, a KisHallban OFF_Szemle, vagyis a Klipszemle versenyen kívüli alkotásai, tematikus vetítések és műfajfeszegetés várható. A VOLT Lokálban mindeközben Klipszemle_Backstage lesz, ahol szakmai kerekasztal-beszélgetéseket lehet meghallgatni. A díjátadót követően buli hajnalig az Absolut_Afteren. A negyedik helyszín az Akvárium teraszán lévő Petőfi Pódium lesz, ahol a korábbi shortlistesek és nyertesek közül lépnek majd fel páran akusztikus formációval.

Klipekkel szeptember 15-ig lehetett jelentkezni a klipszemle honlapján. Az úgy volt eredetileg, hogy a beérkezett műveket egy újságírókból, filmesekből, zenei szakemberekből álló zsűri először 120-150 klipre szűkíti, majd a látottak alapján kategóriákat alkotnak. A tizenöt kategória győzteséről a zsűri mellett a közönség is szavazhat online, ezt szeptember 16. és 25. között lehet megtenni, ezen az oldalon. Ember legyen a talpán, aki végignézi mindet, mert bőven több, mint 150 (500+) klip szerepel a válogatásban és kategóriákat sem alkottak. Így feltehetően a rajongók fogják megprögetni az egyes művek számlálóit, mert ez így kezelhetetlenül sok. A szavazáshoz egyébként FB-bejelentkezés szükségeltetik.

Az idei zsűri: Cseh Renátó látványtervező, Éder Krisztián fotográfus, Fodor Máriusz zenész, Galler András Indián rendező és kaszkadőr, Inkei Bence újságíró, Kovács Eszter rendező-art direktor, Köbli Norbert forgatókönyvíró, László G. Gerzson zenei és programigazgató, Pálfi György filmrendező, Péterfy Bori énekes-színész, Virág Anikó stylist, divatszerkesztő és Miki357 fotós és kliprendező.

A fődíj egy másfélmillió forint értékű eszköz- és erőforrás-támogatás, a szervezők különdíja egy egynapos stúdió- és eszközhasználat.

Az NKA Hangfoglaló Program különdíja a legjobb magyar nyelvű produkciónak egy 400 ezer forint értékű támogatás, szintén különdíj egy fellépési lehetőség a következő CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. A díjak között szerepel még 150 ezer forint értékű vodka, a Recorder magazin különdíja pedig egy exkluzív anyag az újságban.

Magyar Klipszemle, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek