Neves dalszerzők írták alá azt a nyílt levelet, amelyben kijelentik: mostantól kezdve nem fogják engedni, hogy a számaikban olyasvalakit tüntessenek fel dalszerzőként – és részesüljön ezáltal szerzői jogdíjban -, aki nem vett részt a dal megalkotásában vagy csiszolásában, vagyis nem tett hozzá semmi érdemit.
A levél szerint ugyanis
“az elmúlt néhány évben egyre több előadó követeli, hogy szerzőként tüntessék fel olyan daloknál, amelyeknek a megírásában nem is vett részt”.
Noha nekik számos bevételi forrásuk van, a szerzők pedig kizárólag a jogdíjakra támaszkodhatnak, ezek az előadók vagy a menedzsmentjük “az erőfölényüket kihasználva”, olykor akár fenyegetésekhez folyamodva elérik, hogy valós hozzájárulás nélkül mégis szerzőként tüntessék fel őket.
"... az említett gyakorlat olyannyira nem új, hogy Elvis Presley menedzsere, a legendás Parker ezredes is gyakran ragaszkodott hozzá, hogy kliense szerzője is legyen az általa elénekelt daloknak. Sokan belementek ebbe, hiszen “több pénzt jelentett egy Elvis által felvett dal jogdíjainak 50%-a, mint egy kevésbé ismert előadó által felvett dal 100%-a.” Idővel a gyakorlat annyira elterjedt, hogy még egy közismert mondás is született róla: “change a word, get a third” – vagyis egyetlen szó megváltoztatása a szövegben már “szerzővé” tesz egy előadót, aki így a jogdíj harmadára igényt tart – olvasható a portál cikkében.
A portál egy másik cikkében azt is leírja, pontosan hogyan történik mindez.
Általában 1 és 20 százalék között mozog, hogy mennyi jogdíjat szeretnének kicsikarni az előadók számára, az átlag kb. 15 százalék. Mások 30 vagy akár 50 százalékos kéréssel is találkoztak már. Mindezzel általában persze nem maga az előadó áll elő, hanem mondjuk a menedzsere, aki gyakorlatilag megzsarolja a szerzőt, egyrészt azzal, hogy majd az adott dal helyett keresnek egy másikat, másrészt a fenyegetéssel, hogy soha többet nem fognak vele dolgozni. A legviccesebb (nem az) érv az, amikor arra hivatkoznak, hogy a sztár a sztár is jelen volt a dalíró session legalább egy részében, és “az energiájával” hozzájárult az eredményhez. Eléggé hihető kitétel, hogy az énekesek hozzászoktak: mindent megkapnak, amit szeretnének.
A hatvanas években vált normává, hogy egy magára valamit is adó előadó nem énekelhet kizárólag mások által írt dalokat. Ettől kezdve az, hogy az előadó szerzőként is szerepeljen a dalban, már nemcsak pénzügyi kérdés, hanem az imidzsformáló akarat is lett.
"Egy – meg nem nevezett – szerző, aki még a hatvanas években kezdte a pályát, azt mondta a lapnak, hogy 'az nem lep meg, hogy ez még mindig létezik, az viszont igen, hogy milyen mértékben' – írja a Dalszerző.
Eddig is volt anyagi tétje a dolognak – lásd fent a százalékokat –, de most, amikor a vírushelyzetből adódóan a zenészek megélhetése forog kockán, sokan teljes szerzői katalógusokat adnak el. A milliós (sőt: százmilliós) összegeknél már durván számít, ki mekkora hányadban birtokolja a szerzői jogokat.
A dalszerzők többé-kevésbé informálisan megalapított The Pact nevű társaságának – akik új szabályokat szeretnének – egyik meghatározó alakja Emily Warren, akinek a neve innen lehet ismerős:
dalszerzők, nyílt levél, szerzői jogdíj, Elvis
Szólj hozzá!