Kölcsey-leszármazott versenyez szombaton A DAL-ban

2019/01/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Kölcsey Ferenc nevét és az általa írt Himnuszt minden magyar ismeri, azt azonban kevesen tudják, hogy a költőnek még most is élnek leszármazottai. Például Kölcsey Szabolcs, az Acoustic Planet frontembere, aki büszke származására, s mindent megtesz azért, hogy méltó legyen családnevére. 

Kölcsey Szabolcs a rákóczifalvai Macimúzeumban, ahol a Kölcsey család egykori bútorai is megtekinthetők

Deák Bill Gyula lesz A Dal 2019 második válogatójának vendégfellépője, az adást 19 óra 30 perctől láthatják a Duna Televízió és a Duna World csatorna nézői.

"Remélem, mindenki jól fogja magát érezni, én biztosan. Megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek A Dal színpadán" – nyilatkozta az énekes, aki együttesével lép fel szombat este. Deák Bill Gyulát legutóbb 2014-ben láthatták a nézők A Dalban. (MTI)

A fiatalember nemrég kezdett komolyabban érdeklődni családja múltja iránt, azonban sajnos nem sokat tudott meg Kölcsey Ferencről.

„Nagypapám szülei elváltak, így sajnos ők már nem adták tovább a családi legendákat, csak annyit tudok, hogy az ükapám katona volt a második világháborúban. Azzal tisztában voltunk, hogy a híres Kölcsey családból származunk, de a családfát nekünk kellett felkutatni. Az oroszok a világháború után sajnos sok értékes dokumentumot felégettek, így nehéz volt visszakutatni, de végül a Kölcsey Társaság közreműködésével, a nagybátyámnak sikerült. A híres írónak nem voltak gyermekei, unokatestvérének, Kölcsey Jánosnak vagyok egyenesági leszármazottja. Azt is megtudtuk, hogy Amerikában is élnek rokonok, de ott is elhunytak már az idősek, akik esetleg többet ismerhetnek a családi „legendákból”. Életemben először látom azt, hogy a mai világban, ahol minden elérhető a neten, feledésbe merül valami nagyon értékes” – magyarázta Szabolcs.

„Sok érdekes sztorink van a családban; általános reakció, hogy elkerekedik az emberek szeme, ha meghallják, hogy Kölcsey Ferenc leszármazottjai vagyunk. Volt olyan, aki majdnem kezet is csókolt, amikor megtudta. Persze nem ezzel szoktuk indítani a bemutatkozást, és nem is kérkedünk vele, de ha megkérdezi valaki, válaszolunk. Az iskolában, amikor a Himnuszt tanultuk, sokan figyelték a reakciómat az osztályban, de én egyszerűen csak megtanultam, mint minden magyar. Na jó, elárulom, egyszer kaptam egy osztályfőnöki intőt, mert rosszul viselkedtem a Himnusz alatt” – mesélte Szabolcs, aki azt is hozzátette, nagyon büszke rá, hogy a Kölcsey nevet viselheti és a hétköznapokban úgy próbálja élni az életét, hogy méltó legyen erre.

A fiatal jó úton jár, hiszen hamarosan őt is megismerheti az egész ország, amikor zenekarával színpadra lép A Dal 2019 című műsorban a Nyári zápor című szerzeményével.

 

A DAL 2019, Kölcsey Szabolcs, Deák Bill Gyula

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek