Különleges TNT-Wellhello kollab Győrben: HangBázis

2024/10/28  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Lehet, hogy a magyar könnyűzenei élet egyik fellegvára lesz hamarosan Győr? Ezt a kérdést a Kisalföld című lap tette fel, amely arról számolt be, hogy a TNT egykori alapító tagja, Takács András és győri illetőségű Wellhello-tag,Tóth Balázs Hangbázist álmodott Győrbe

Lehet, hogy a magyar könnyűzenei élet egyik fellegvára lesz hamarosan Győr?

Egy 300 négyzetméteres zenei közösségi tér született Győrben, hét speciális teremmel. A HangBázis egyik tulajdonosa, zenei vezetője Takács András – aki szinte a két kezével építette fel és rendezte be a létesítményt –, a stúdió vezetője pedig Tóth Balázs zenész, zeneszerző, producer.

Elmondásuk szerint a zenekarok nem csak próbateremhez juthatnak itt, de rögzíthetik is a számaikat. Sőt, van úgynevezett DJ szoba is, ahol a dj-k is el tudják készíteni és rögzíteni a munkájukat. Órát adhatnak zenetanárok,de a terveik szerint kihelyezett ének-zene órára jöhetnek majd az iskolai osztályok. Stúdió körülmények között fotózhatnak a fotósok, és a podcast stúdióban nem csak hang-, de képfelvétel is készülhet. Szeretnének tehetséggondozással is foglalkozni, az alapítók tapasztalataira támaszkodva, az ő szakmai támogatásukkal vághatnak neki a pályának. Terveznek olyan képzéseket is, amelyek pl. hiányoznak régióból, ha lesz rá érdeklődés, elindulhat például a hangmérnök és produceri képzés – az eszközpark és a háttér is adott, mint ahogyan rendezvényeknek is helyet tudnak biztosítani.

Drukkolunk a győri kezdeményezésnek, nagyon jó ilyen híreket olvasni!

A Kisalföld cikke itt – a fotó is innen.

 

 

 

TNT, Wellhello, Takács András, Tóth Balázs, HangBázis, Győr

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek