Letaszították Michael Jacksont a trónról

2018/08/22  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Már nem a pop néhai királyának Thriller című anyaga a legtöbb példányban eladott album – adta hírül a Menedzsmentfórum.

Fotó: Billboard Music Awards

Hosszú időn keresztül volt a legtöbb példányban eladott lemez Michael Jackson albuma, a Thriller. Az amerikai zenei szövetsége azonban most  közzétette a legfrissebb adatait.

Michael Jackson albuma annak idején olyan eladási számokat produkált, hogy annak megdöntésére a mai sztároknak sokak szerint nincs sok esélyük. Ennek megfelelően, az új listavezető sem egy feltörekvő vagy éppen csúcson lévő előadó, hanem egy negyven éve állócsillagnak számító banda. A legtöbb példányban eladott hanghordozó (lemez, kazetta, cd, illetve immár stream) az Eagles Greatest Hits 1971-1975 című anyaga lett.

Az Eagles anyaga a most publikált adatok szerint 38-szoros platinalemez, míg a Thriller 33-szoros.

Érdekesség, hogy a RIAA statisztikái szerint a harmadik helyen is az Eagles áll, a Hotel California című lemezével, ez 26-szoros platina. A top 10-es listán egyébként elsősorban klasszikusnak számító együttesek és előadók találhatók, hiszen a dobogós lemezek után Billy Joel, a Led Zeppelin, a Pink Floyd és az AC/DC található a rangsorban. A tíz legjobb utolsó három helyezettje Magyarországon vélhetőleg jóval kisebb népszerűségnek örvend, mint a tengerentúlon, Garth Brooks, a Hootie and the Blowfish és a Fleetwood Mac áll a 8-10. helyen.

Az eredeti cikk itt olvasható

 

Michael Jackson, Thriller, toplista, Eagles, Hotel California

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek