Ma lett volna Török Ádám éleműkoncertje – egy hónap múlva emlékkoncertet rendeznek

2023/05/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Blikk értesülése szerint Török Ádám zenésztársai és barátai megrendezik az Erkel Színházba, május 8-ra tervezett életműkoncertet, amely így zenés tisztelgéssé alakul. Ez annyit változott csupán, hogy nem ma, hanem JÚNIUS 8-án lesz a "Kegyelet" elnevezésű emlékkoncert.

Mégis megtartják az életmű-koncertet Török Ádám zenészbarátai

Török Ádám családjának az akkori cikk szerint egyáltalán nincs kifogása az esemény ellen, a fia is azt kérte, hogy tartsák meg koncertet, mert édesapja hónapok óta készült arra, hogy a számai az Erkel Színházban hangozzanak fel, ott, ahol pályafutása elején az egyik legnagyobb sikerét aratta a Minivel.

A zenészek többsége vállalta a részvételt, de nem lesz ott például Tátrai Tibor és Závodi János, Németh Lojzi pedig egyenesen gyalázatnak tartotta a döntést. (A fellépők listáját hamarosan közli a szervező, akkor frissítjük majd cikkünket.)

"Valószínűleg valamennyien napszemüvegben játszunk, mert biztos vagyok benne, hogy végigsírjuk a fellépést, de Ádám ott lesz közöttünk, a hangja meg is szólal majd" – mondta a lapnak akkor Török "Zawi" Péter basszusgitáros, aki átvette a koncert szervezését.

 

A Török Ádám 75 május 8-i koncertre váltott jegyek az Emlékkoncertre is érvényesek, vagy május 15-ig visszaválthatók.

 

Május 12-én vesznek végső búcsút Török Ádámtól

Török Ádám, gyász, életmű-koncert

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek