Magyar nyertesei is vannak az idei Emmy-nek

2018/09/19  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Habár leginkább arról szólnak a hírek, hogy a Trónok harca című tévésorozat kapta a legtöbb Emmy-díjat idén, ennél sokkal örömtelibb, hogy magyar hangmérnök, illetve magyar származású színésznő is gazdagodott egy kis szobrocskával.

Fotó:  US Embassy Budapest Twitter
Fotó: US Embassy Budapest Twitter

A hétvégi Creative Emmy-gálákon egyébként hat díjat is kapott a június 8-án öngyilkosságot elkövető Anthony Bourdain sorozata, az Unknown Parts, illetve szintén kiemelkedően szerepelt a Trónok harca (7 díj) és az American Crime Story: The Assasination of Gianni Versace is (4 díj).

A hétfői nagy csinnadrattás Emmy-gála előtt, szűkebb környezetben és jóval kevesebb pompával zajlott a Creative Arts Emmy-díjak átadása, ahol a háttérben dolgozó szakemberek versengtek egymással.

Hangmérnöki munkájának elsimeréseképp vehette át megérdemelt jutalmát Csaba Tamás, aki a National Geographic által támogatott Géniusz:Picasso című életrajzi drámasorozat magyar forgatási helyszíneinél dolgozott. Az Antonio Banderas főszereplésével itthon is nagy sikerrel játszott sorozat hangkeverési munkálataiért összesen hárman kaptak szobrot, Csaba Tamás mellett Bob Bronow és Mark Hansley a nyertes csapat tagja.

A hétfő esti nagyszabású díjátadón is volt kiért szurkolnunk. Habár Alex Borstein színésznő ízig-vérig amerikai, édesanyja bizony magyar származású holokauszt túlélő, aki az 56-os események után távozott az országból. A színésznő végül duplázott, hisz először a The Marvelous Mrs. Maisel című vígjátéksorozatban nyújtott alakításáért a legjobb mellékszereplőnek járó díjat, majd a Family Guy című rajzfilmsorozatban szereplő Lois Griffin karakter hangjáért járó díjat is bezsebelte. Alex Borstein a szokásos köszönőbeszédében édesanyjának magyar nyelven üzent (3:20 után):

Forrás: Kreatív Online és HVG

Emmy-gála, díj, Trónok harca, A szolgálólány meséje, magyar, hangmérnök, Géniusz:Picasso, Csaba Tamás, Alex Borstein

 

 

Szólj hozzá!


Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek – és ez az este végül igen emlékezetessé vált mindenki számára.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.
Új koncertek